VIZSGASZABÁLYZAT

 

A jelentkezés és a vizsgára bocsátás feltételei

1.§

 

(1) Jelentkezni a Szent István Egyetem Zöld Út Nyelvvizsgaközpontjának internetes címén lehet bármelyik vizsgahelyre. A vizsgára bárki jelentkezhet, aki 17. életévét betöltötte nemzetiségre való tekintet nélkül. A jelentkezőknek az őket az adott nyelvből felkészítő tanár nevét is be kell jelölniük az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok betartása miatt.

 

(2) Jelentkezni angol, francia vagy német nyelvre, a három szaknyelv és három szint valamelyikére (B1 alapfok, B2 középfok, C1 felsőfok) lehet, az előre meghirdetett időpontra, csak komplex vizsgára. Nem elegendő számú jelentkezés esetén a Vizsgaközpont fenntartja a jogot, hogy az adott vizsgát a következő vizsgaidőszakban tartsa meg, vagy a jelentkezőt a legközelebbi vizsgahelyre átirányítsa. Ebben az esetben a jelentkező értesítést kap. Amennyiben az új időpont vagy helyszín nem felel meg a jelentkezőnek, kérésére a vizsgadíjat a Vizsgaközpont visszatéríti.

 

(3) A jelentkezés a következő internetes címen történik: http://www.zoldut.szie.hu. A személyes adatok és az oktató tanár megnevezése mellett e-mail címet is meg kell adni, mert a kapcsolattartás elektronikus levelezés formájában történik. A jelentkezés csak akkor érvényes, ha a vizsgadíj befizetését igazoló eredeti csekkszelvény (feladóvevény) a jelentkezéskor kiválasztott vizsgahelyen a megadott határidőre leadásra kerül vagy postai úton a határidőre megérkezik.

 

(4) A jelentkezési lapon feltüntetett adatok változatlan formában kerülnek a bizonyítvány alapját képező anyakönyvbe. Az adatok valódiságáért és helyességéért a vizsgázó felel.

 

(5) A Vizsgaközpont a vizsgázó személyes adatait bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem adja ki.

 

(6) A csekkszelvény (feladóvevény) megadott határidő utáni leadása esetén az adott vizsgaidőszakban a jelentkező már nem vizsgázhat, a befizetett összeg a következő vizsgaidőszakra érvényes, de ekkor újból jelentkezni kell az interneten, mivel minden vizsgaidőszakban új azonosító szám érvényes. Amennyiben az új időpont a jelentkezőnek nem felel meg, kérheti a vizsgadíj visszatérítését, de ebben az esetben a befizetett összeg 10%-a kezelési költségként levonásra kerül.

 

(7) A vizsgadíj befizetéséhez szükséges csekk a Vizsgaközpontban vagy a vizsgahelyeken szerezhető be, illetve megcímzett és felbélyegzett válaszborítékban postai úton is kérhető.

 

(8) A vizsgázó a vizsgák idejéről és helyéről a Vizsgaközpont honlapján tud tájékozódni. A beosztás nem módosítható.

 

(9) A fogyatékkal élőknek speciális kérésüket a jelentkezéskor írásban, a megfelelő igazolások csatolásával kell eljuttatni a Vizsgaközpontba.

 

A vizsgán szükséges dokumentumok

2.§

 

(1) A személyazonosság igazolásához szükséges igazolvány: érvényes személyi igazolvány vagy érvényes útlevél vagy érvényes új vezetői engedély.

 

(2) A vizsgázók jelentkezéskor személyes azonosító számot kapnak, amely biztosítja a vizsgaanyagok titkos kezelését. Ezt a vizsgázó által kinyomtatott hivatalos azonosító lapot a vizsga minden részén (írásbeli, szóbeli, magnóhallgatás) be kell mutatni.

 

(3) A személyazonosság igazolásához szükséges igazolvány és / vagy a kinyomtatott hivatalos azonosító lap hiányában nem lehet vizsgázni.

 

Az írásbeli vizsga

3.§

 

(1) Az írásbeli vizsgák valamennyi vizsgahelyen a Vizsgaközpont által megadott napon, azonos időpontban kerülnek megrendezésre.

 

(2) Az írásbeli vizsgán a vizsgázók a Vizsgaközpont illetve a Vizsgahelyek által meghatározott rendben ülnek.

 

(3) Az írásbeli vizsgán segédeszközként a közvetítési feladat megoldásához kizárólag nyomtatott szótár használható, a vizsga többi részéhez segédanyag nem használható.

 

(4) A vizsgát zavaró és a vizsgabiztonságot veszélyeztető eszközöket (pl. mobiltelefon) a vizsgázó nem tarthat magánál.

 

A szóbeli vizsga

4.§

 

(1) A hallott szöveg értését mérő vizsga valamennyi vizsgahelyen a Vizsgaközpont által megadott napon, azonos időpontban kerül megrendezésre.

 

(2) A hallott szöveg értésének mérésére szolgáló feladat megoldása nyelvi laboratóriumban és / vagy CD lejátszóval felszerelt tantermekben történik.

 

(3) A szóbeli vizsga beosztástól függően az írásbeli vizsgát követő 3 héten belül vasárnap és állami ünnepnapok kivételével bármely napra eshet. Az erre az időszakra eső hivatalos elfoglaltságot (pl. államvizsga, bírósági tárgyalás) az írásbeli vizsga időpontjáig írásban, a megfelelő igazolás csatolásával lehet előre jelezni, amit a beosztásnál a vizsgahely lehetőség szerint figyelembe vesz.

 

(4) A szóbeli vizsga során a 2 fős (AF és KF) illetve 3 fős (FF) vizsgabizottság egyszerre egy vizsgázót hallgat meg. A vizsgán hospitáló és/vagy szakmai felügyeletet gyakorló látogató is jelen lehet.

 

(5) A nyelvvizsgák egész folyamatában érvényesül az összeférhetetlenség kizárása, tehát az az oktató, aki az adott jelöltet tanította / felkészítette, illetve vele rokoni kapcsolatban áll, nem vehet részt a jelölt vizsgáztatásában.

 

(6) A szóbeli vizsgáról minden vizsgahelyen készülhet hangfelvétel a vizsgaközponttal egyeztetve és annak megbízásából, minőségbiztosítási céllal. Ez esetben a vizsgázó beleegyező nyilatkozata is szükséges a hangfelvétel készítése előtt.

 

(7) A vizsgát zavaró és a vizsgabiztonságot veszélyeztető eszközöket (pl. mobiltelefon) a vizsgázó nem tarthat magánál.

 

Visszaélések

5.§

 

(1) A vizsgán elkövetett bármely visszaélés esetén a vizsgázót a vizsgából azonnal kizárjuk, az esetleges addigi sikeres részeredményét töröljük, és az esetről jegyzőkönyvet veszünk fel. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

 

Eredmények közzététele

6.§

 

(1) A vizsgázó a nyelvvizsgán elért eredményéről az írásbeli vizsgától számított 1 hónap múlva a honlapon tájékozódhat. Telefonon eredményről nem lehet érdeklődni.

 

(2) A vizsgázó minden írásban teljesített feladatát megtekintheti és saját megoldásairól kézzel másolatot készíthet, illetve térítés ellenében másolatot kérhet. Ugyancsak másolat kérhető - térítés fejében - a szóbeli jegyzőkönyvről. A betekintés a Vizsgaközpontban személyesen, meghatározott napon (napokon), előzetes bejelentkezés alapján történik. A megtekintés időpontja az aktuális hírekben olvasható.

 

Felülvizsgálat

7.§

 

(1) Ha a vizsga (írásbeli, szóbeli, hallott szöveg értése) körülményeit a vizsgázó nem találja megfelelőnek, a vizsga napján ott a helyszínen kell kifogást emelni, és közvetlenül a vizsgát követően a vizsgafelügyelőkkel / a vizsgáztató tanárokkal a kifogást jegyzőkönyvbe vetetni. Ennek hiányában utólag panasz nem emelhető.

 

(2) Jogszabálysértés, vagy az eredményszámításban mutatkozó számszaki hiba felmerülése esetén, az eredmény közlésétől számított 15 napon belül lehet fellebbezni postai úton, kizárólag a letölthető formanyomtatványon, díjmentesen. A fellebbezésben meg kell nevezni a sérelmezett körülményt, illetve jogszabályt.

(3) A felülvizsgálatnál méltányossági körülmény nem vehető figyelembe.

 

(4) Az írásbeli vizsgadolgozat felülvizsgálata (újraértékelése) különeljárási díj ellenében kérhető az eredmény felvitelét követő 15 napon belül. A kérelmet postai úton kell megküldeni a letölthető formanyomtatványon, mellékelve a felülvizsgálati díj befizetését igazoló csekkszelvényt.

 

(5) A szóbeli vizsga újraértékelését nem lehet kérni.

 

Különeljárási díj

8.§

 

(1) Igazolások készítéséért, valamint többlet ügyintézést igénylő esetekben (pl. felsőfokú prezentáció vázlatának késedelmes leadása) különeljárási díjat kell fizetni. A díj mértékét és eseteit a Vizsgaközpont évente állapítja meg.

 

Halasztás, vizsga lemondása

9.§

 

(1) A komplex vizsga különeljárási díj ellenében elhalasztható a következő vizsgaidőszakra, az első vizsganap előtt legkésőbb 1 héttel. Részvizsga halasztása nem lehetséges. A halasztott vizsgán való nem megjelenés esetén a vizsgadíjat újból be kell fizetni, a vizsga tovább nem halasztható. Halasztott vizsga díjának visszaigénylésére nincs lehetőség.

 

(2) A csekkszelvény (feladóvevény) megadott határidőn túli leadása esetén vagy internetes jelentkezés hiányában a befizetett összeg a következő vizsgaidőszakra érvényes, új internetes jelentkezéssel együtt. Amennyiben az új időpont a jelentkezőnek nem felel meg, kérheti a vizsgadíj visszatérítését, de ebben az esetben a befizetett összeg 10%-a kezelési költségként levonásra kerül.

 

(3) Ha a vizsgázó a jelentkezési határidő és a vizsga napja között lemondja a befizetett vizsgáját, a vizsgadíj 60%-át kapja vissza. Halasztott vizsga díjának visszaigénylésére nincs lehetőség (ld. 1. pont).

 

(4) Ha a vizsgázó a vizsgán indokolatlanul (nem igazoltan) nem jelenik meg, a vizsgadíjat nem igényelheti vissza.

 

(5) Ha a vizsgázó a vizsgán indokoltan nem jelenik meg és a vizsgáit még nem kezdi meg, a megfelelő igazolás (pl. MÁV, Volán, orvosi igazolás illetve egyéb, a Vizsgaközponttal egyeztetett igazolás) és halasztási nyomtatvány 15 napon belüli benyújtása esetén a befizetett összeg a következő vizsgaidőszakra érvényes, új internetes jelentkezéssel együtt. Amennyiben az új időpont a jelentkezőnek nem felel meg, kérheti a vizsgadíj visszatérítését, de ebben az esetben a befizetett összeg 10%-át kezelési költségként levonják.

 

(6) Ha a vizsgázó a vizsgán indokoltan nem jelenik meg, de a vizsgáit már megkezdte, a megfelelő igazolás (pl. MÁV, Volán, orvosi igazolás illetve egyéb, a Vizsgaközponttal egyeztetett igazolás), halasztási nyomtatvány és különeljárási díj befizetését igazoló csekkszelvény 15 napon belüli benyújtása esetén a befizetett összeg a következő vizsgaidőszakra érvényes, új internetes jelentkezéssel együtt. A befizetett vizsgadíj nem igényelhető vissza, mivel a teljesített vizsgarész értékelése már megkezdődött. Ennek a vizsgarésznek az eredménye nem vihető át a következő vizsgaidőszakra (ld. 1.§ 2. pont).

 

Bizonyítvány

10.§

 

(1) Vizsgabizonyítvány csak az egyazon vizsgaidőszakon belül letett sikeres komplex vizsgáról adható ki.

 

(2) A bizonyítványok személyi adataiban szereplő hibák miatt újranyomtatást csak az 1 évnél (12 hónapnál) nem régebben kiállított bizonyítvány esetében lehet kérni úgy, hogy a hibás bizonyítványt a vizsgaközpontban le kell adni.

 

Vegyes- és zárórendelkezések

11.§

 

(1) A vizsgázók adatainak kezelésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény az irányadó.

(2) A jelen szabályzatban nem rendezett kérdésekben a 137/2008. (V. 16) számú Kormányrendelet az irányadó (http://www.nyak.hu/doc/jogszab/137-2008.asp).

Jelen szabályzat visszavonásig érvényes.

 

Gödöllő, 2008. október 8.