FAZEKAS CSABA

Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században



Lehet, hogy mind a szakember, mind a témában járatlan olvasó csodálkozással vegyes megütközéssel mered a címlapra, amikor Gyulai Éva külalakra is díszes kiállítású (ahogy mondják: „csinos kis") könyvét kezébe veszi. A cím láttán felmerülhet benne ugyanis a kérdés, hogy ugyan mit lehet másfél száz oldalon keresztül mondani egy nem éppen boráról híressé vált város szőlőkultúrájával kapcsolatban, ráadásul egyetlen (a későbbi periódushoz mérten köztudottan jóval kevesebb történeti forrást „termelő") évszázad viszonyai alapján. A- zonban már a kötet felületes átlapozása is meggyőzően tájékoztatja az olvasót arról, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa nem egy sosemvolt vagy marginális jelentőségű kérdésről, és nem egy-két fennmaradt forrás túlírásával kerekített terjedelmes monográfiát. Sőt, ha figyelmesen beleolvasunk, épp az ellenkező vélemény alakulhat ki bennünk: mintha a szerző épp az általa feltárt óriási forrásanyag adatdömpingjének korszerűsítésére törekedett volna, hogy a terjedelem ne menjen a mondanivaló rovására. A lényeg, hogy Gyulai Éva mesterien oldotta meg vállalt feladatát és igen sokrétű, a témából szerteágazó szálakat ügyes kézzel összefogó monográfiát készített, mely joggal keltheti fel a kora újkori Magyarország gazdaság- és társadalomtörténete iránt érdeklődők figyelmét, az érintett régió határain innen és túl egyaránt. Aprólékos gonddal fűzte egységes szöveggé a számos levéltári állagból kigyűjtögetett sokféle típusú forrás és a széles körűen ismert szakirodalom anyagát, ugyanakkor részletessége élvezetes ol- vasmányossággal párosulva valamennyi történelemkedvelő olvasónak tartalmas élményt jelenthet.
Megítélésünk szerint egyik legfőbb erénye a munkának, hogy valóban jelentősen túllép a helytörténeti érdekességek szintjén, és bepillantást enged az oly sok politikai megrázkódtatással, gyorsan és távolról sem zökkenőmentesen változó országhatárokkal terhes 16. század egyik fő gazdasági tényezőjének, a szőlőbirtoklásnak és a borkereskedelemnek a működési mechanizmusába. A kötet szerkesztése is ötletesre sikerült: a szerző négy nagyobb részre, mindegyiken belül négy kisebb fejezetre tagolta szövegét, s az egyes alfejezetek helyenként - címükben és tartalmukban egyaránt - egymásra rímelő tematikájukkal könnyebben érthetővé, jól követhetővé teszik a tárgyalt folyamatokat. Az első két rész a szőlőbirtokosok történetének kronologikus feldolgozását nyújtja, az 1540-es évnél kettébontva (a királyi és a zálogbirtokosság korára osztva) a témát. Különösen érdekesnek találhatjuk az egyházak birtokosságának kérdéseit, például az oltárigazgatóságok eddig kevéssé méltatott szerepének bemutatását illetve a re- formáció századában annak a folyamatnak az érzékeltetését, ahogy a protestantizmus a katolikus egyháznak nemcsak felekezeti, hanem gazdasági pozícióit is el kívánta hódítani a többségében reformátussá lett városban. A szőlőbirtoklás és a hozzá kapcsolódó bortermelés jövedelme többféle módon is gazdát cserélhetett: öröklés, adományozás, vásárlás stb. útján, mint ahogy erről a „Jobbágyi szőlők - miskolci polgárok" fejezetben olvashatunk. Érdekes dolog, hogy az uralkodói adományoknak köszönhetően Miskolcon viszonylag szabadabb körülmények között lehetett a szőlőbirtokokat örökíteni, mint más hasonló helyzetben lévő településeken. (Külön ki kell emelnünk a paraszti tulajdon örökítésével kapcsolatos összefoglalást.)
A harmadik nagy rész a miskolci borral, mint különleges és számos tanulság levonására alkalmas járadékformával foglalkozik. E ponton a bordézsma-jegyzékek alapos feldolgozását és értelmezését kell kiemelnünk, melynek során a szerző találóan mutat rá arra, hogy a szőlőbirtoklás egyrészt kiemelte Miskolc vezető szerepét környékének borkultúrájában, másrészt a szőlő és a bor tulajdonjoga átmenetet is képezett a járadékfizető jobbágy és a mezővárosi elit kialakulása között. Utóbbi ugyanis egyáltalán nem mellékes módon éppen a szőlőbirtokosok köréből kezdett el szerveződni. E ponton hadd mutassunk rá Gyulai Éva munkájának tartalmas társadalomtörténeti elemzéseire, melyek a történetírásunkban még mindig kevéssé kutatott koraújkori mezővárosi társadalom megismeréséhez nyújtanak fontos adalékokat. A negyedik rész a borkereskedelem valamennyi kapcsolódó kérdésének feldolgozását nyújtja, külön fejezetben dolgozva fel a közvetlen árusítás (kocsmáltatás) és a kisebb és nagyobb távolságokra lebonyolított borkereskedés gazdasági okait, lehetőségeit és következményeit. A szerző utószavában a kutatás megkezdett voltát hangsúlyozza, s folytatásának lehetőségét az északkelet-magyarországi régió mezővárosainak kereskedelmi kapcsolataiban, a térbeli keretek szélesítésében jelölte meg. Ehhez sok sikert és az eddigi alaposság folytatását kívánva csak annyit szeretnénk hozzátenni, hogy a kutatás további hasznos iránya lehetne a szőlőbirtoklás egész sajátos gazdálkodási- kereskedelmi jelenségét a 16. század folyamán alapjaiban átalakuló világgazdaság rendszerébe illeszteni, elemezni az átalakuló ökonómiai rendszer hatását egy kelet- európai mezővárosi közösség életében. (A jelen munka is tartalmaz egyébként ilyen irányú gondolatokat.)
A kötet további erénye, hogy a dokumentumokból származó hosszabb idézeteket magyar mellett az eredeti latin nyelven is közli, ami (nem téve persze „olvashatatlanná" a szöveget) a kor terminusai, iratkezelése iránt érdeklődők számára lehet hasznos. Dicséret illeti a tartalmi erények mellett a gazdag illusztrációs anyagot is, melyek (dokumentum-másolatok, térképvázlatok stb.) jól illeszkednek a tárgyalt eseményekhez, tartalmilag is gazdagítják a szerző által elemzett folyamatokat. A könyvet hosszabb német és angol nyelvű rezümék zárják, melyekre azért kell kitérnünk, mert látszik, hogy az idegen nyelvű tartalmi kivonatot nem csupán kötelező mellékletként csatolták a munkához, hanem azért, hogy a csak nyugati nyelvekben jártas szakértő is megismerhesse Gyulai Éva munkájának főbb gondolatait és kutatási eredményeit. Erre pedig - túlzás nélkül - a magunk részéről méltónak is ítéljük. (Officina Musei 3., Miskolc, 1995.)