BORSÁNYI LÁSZLÓ

Mire jó az antropológia?


Az elmúlt évtizedben Kelet-Közép- Európa számára is kitágultak a világ határai. Szabadon járhatunk-kelhetünk szinte bárhol, és szép számmal érkeznek hozzánk a föld minden tájékáról. Mindez azonban mit sem változtatott azon, hogy a miénktől eltérő bőrszínű, arcvonású, alkatú, öltözetű embereket idegenkedve (olykor ellenségesen) mustrálgatjuk. Legtöbben az indiánt ma is tollkoronás vadembernek, a pápuát emberevőnek, a "négert" meg tamtamot verő, orr- és fülkarikás, fölcicomázott egzotikus lénynek tartják. Majdnem ugyanolyannak látjuk az Európán kívüli népeket, mint 16. századi elődeink a felfedezések idején.
Csakhogy az akkoriban újonnan megismert emberek, embercsoportok fölkeltették az úgynevezett civilizált világ érdeklődését, és a gondolkodók kíváncsian kutatni kezdték a társadalom eredetét, fejlődését meg azt, hogy vajon hol van a helyük az emberiség történetében a minden szempontból másnak ítélt közösségeknek, mi viszont ma egyfajta fehér gőggel, erős fenntartással viseltetünk a másság iránt.
Ahhoz, hogy a másságot elfogadjuk, meg kell ismernünk és meg kell értenünk. Ennek a megértésnek a tudományos alapja a XIX. század vége felé önállósuló tudomány, a kulturális antropológia. Bár az egykor az egzotikus, törzsi társadalmak és kultúrák tanulmányozására szakosodott kulturális antropológia manapság a hajdaniaknál jóval komplexebb fejlett ipari társadalmakat is vizsgálja, érdeklődése középpontjában változatlanul a nyugati civilizációtól érintetlen, vagy alig befolyásolt közösségek állnak.
Miért? Mit tanulhat a modern ember az úgynevezett primitív társadalmak tanulmányozásából?
Közelítsük meg a kérdést - illetve a választ - gyakorlati szempontból. Akármilyen is a saját kultúránk, bármilyen vizsgálatok alapján próbáljuk is meghatározni azt a társadalmat, amelyikben élünk, egyre nyilvánvalóbbá válik: rendkívül fontos megismernünk a miénktől eltérő, technológiailag "fejletlenebb" kultúrákat. A föld népessége szaporodásának, az emberek, népek világméretű mobilitásának, a gondolatok és a technika gyors nemzetközi terjedésének köszönhetően fokozatosan mindannyian egyetlen közösség tagjai leszünk, akár akar- juk, akár nem. Ezzel a ténnyel főként a plurális társadalmakban kell szembenézni, hiszen azokban szokványos jelenség, hogy faji kisebbségként számon tartott menekült vagy más csoportok együtt élnek a többséggel, az "őshonosokkal".
A napjainkban kialakuló "világfaluban" mindannyiunk sorsa el- választhatatlanul összekapcsolódik. Elszigetelten, egyedül sem nemzetként, sem egyénileg nem képes továbblépni egyikünk sem. Manapság minden korábbinál fontosabb tudnunk azt, hogy mit gondolnak és tesznek más kultúrák és földrészek embermilliói. Egyre szélesedő kapcsolataink akkor lehetnek igazán hasznosak a saját céljaink, érdekeink szempontjából is, ha kölcsönös megértésen, nem pedig félreértéseken, tudatlanságon és előítéleteken alapulnak.
Noha a homo sapienshez tartozó teremtményekként mindnyájan alapvetően hasonlóak vagyunk, óriásiak a különbségek közöttünk. Az idők folyamán keletkezett különböző emberi társadalmak a maguk megkülönböztetett beszéd- és gondolkodásmódjával, problémamegoldási módjaival létrehozták a maguk kultúráját. A sajátos kultúrák sok- félék, de eltéréseik nem korlátlanok. Ugyanis a társadalmi intézményeket mindenütt azonos, magából az emberi létből fakadó és az által meghatározott problémák, igények hívták életre. Az élelem és lakóhely biztosításának, a megjósolhatatlannal és a láthatatlannal való együttműködésnek, a megismerésnek és az ellenőrzésnek, a rend megszervezésének és fenntartásának, a fiatalok felnevelésének és tanításának az igénye egyetemes emberi igény. A társadalmi intézményekben az egyének közötti, meghatározott viselkedési mintákat követő kapcsolatok fejeződnek ki. A házasság, a vallás, a rokonság, a kormányzás stb. olyan képzeteken és értékeken nyugszanak, amelyek nemcsak egy adott társadalomban, hanem minden társadalomban léteznek.
Az emberiség közös sorsát illetően aligha maradhatunk hát érzéketlenek és érdektelenek mindazok iránt a módszerek és elgon- dolások iránt, amelyeket a különböző kultúrák "kitermeltek" az említett problémák megoldására. Korunkban a még meglévő törzsi társadalmakat világszerte gyors változásra kényszerítik az úgynevezett fejlett világgal való gazdasági és kulturális kapcsolataik. A "kulturális érintkezés" katasztrofális hatást gyakorolt sok kicsiny társadalomra, hagyományos kultúrára. A tudomány - általában a tudomány - szempontjából felelőtlenség lenne még csak meg sem kísérelni leírni és így megőrizni ezeket a kultúrákat.
A kulturális antropológia feladata azonban nemcsak a kultúrák leírása, mivel ennek a tudománynak a tárgya maga a kultúrateremtő ember. S mint ilyen, a modern társadalmak és kultúrák megismerését is szolgálja. Más kultúrák megismerésével a sajátunkat is képesek vagyunk etnográfiai összefüggések között látni és vizsgálni, ezáltal felismerni az emberi lét közös problémáit, és közös módszereket találni a felszámolásukra. Eközben pedig világossá válik előttünk, hogy ugyanolyan hatékonyak és ésszerűek a számunkra idegen megoldások a saját rendszerükben, mint a mieink a mi dimenzióink közt. Az antropológia hozzásegít bennünket ahhoz, hogy leküzdjük széles körben elterjedt - és egyáltalán nem ártalmatlan - etnocentrikus szemléletünket, miszerint kizárólag az általunk megszokott és helyesnek ítélt gondolkodásmód és cselekvés a helyes.
Más népek kultúrájának a tanulmányozása és megismerése a saját történelmünk és társadalmi intézményeink jobb megértését is szolgálja.
Vegyünk egy példát. Az irracionális, a "mágikus" gondolkodás a XXI. század küszöbén élő európai embertől sem idegen. Gyökereit kutatva fellelhetjük előzményeit a középkorra vonatkozó szakirodalomban, de hogy virágzása idején milyen szerepet tölthetett be a társadalom életében, arra a másodlagos, írott források igencsak esetleges választ adnak. Sokkal megbízhatóbb következtetésekre juthatunk, ha feltárjuk és megértjük a boszorkányhit szerepét egy mai, teszem azt afrikai törzsi társadalom életében.
Vagy nézzünk egy másik példát. Ha megismerjük és megértjük, hogy a csendes-óceáni szigetek jamtermesztő lakói hogyan tesznek szert tekintélyre egyes sajátos fogyasztási szokásaik révén, arra is fény derül, hogy a mi kultúráinkban miért érzik sokan fontosnak, sőt köte- lezőnek, hogy X-szel lépést tartsanak, vagy nála jobban csinálják ezt vagy azt. Az ilyesmiket és társadalmi jelentőségüket lényegesen könynyebb meghatározni és átlátni a miénktől eltérő társadalmakban.
Az antropológiát és eredményeit hosszú ideig olyan emberek hasznosították, akik maguk nem voltak antropológusok. A fejlődő világban mind a gyarmati, mind a gyarmatosítás utáni kormányzatok építettek az antropológiai kutatásokon nyugvó információkra az államigazgatás tervezésekor és megszervezésekor. Azon lehet vitatkozni, hogy hozzáértéssel alkalmazták-e az információkat, hiszen sok jó szándékú fejlesztési terv meghiúsult vagy nehezen valósult meg, mert az illetékesek elmulasztották figyelembe venni azt, amit az antropológusok feltártak az emberek értékrendjét és hiedelemvilágát illetően. Ezért persze az antropológusok is elmarasztalhatók, mert megállapításaikat, mondanivalójukat gyakran nem közérthetően és világosan fejezik ki, hanem bonyolult szakzsargonban.
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy mára az antropológia mint olyan, elfogadhatatlanná vált számos fejlődő országban. Ugyanis az antropológia a gyarmatosításhoz kötődik: a tudomány lényegét jelentő terepmunkát a gyarmati kormányzás idején teljesen, de azóta is javarészt állami és multinacionális támogatással végzik a kutatók, akik sok nép szemében a leereszkedő magatartást, a paternalizmust testesítik meg. A kultúrateremtő embert a kutatások középpontjába állító antropológusok ennek ellenére is előszeretettel tanulmányozzák a hagyományos társadalmakat, és egyre több helybeli tudós kapcsolódik be a kutatásokba. A bennszülött antropológusok részvétele megkönynyíti a nyugati modernizáció hatásai nyomán a fejlődés elemzése felé terelődő vizsgálatokat.
A vizsgálatok és az összehasonlítások azt tanúsítják, hogy korán sincsenek olyan merev határok a "primitívek" és a "civilizáltak" között, mint ahogy azt korábban és oly sokáig hitték, hittük. Bizonyos tekintetben minden társadalom "primitív", másban meg "civilizált". Történelmi mércével mérve nemrég még a mi őseink is írástudatlan vadászok, pásztorok vagy parasztok voltak, egyszerű szerszámokkal, eszközökkel, "primitív" egyéni és közösségi praktikákkal küszködtek a fennmaradásukért az ellenséges környezetben, évezredeken át. A múlt, akármennyire láthatatlanná válik is, benne van a jelenben. A modern világ bonyolult társadalmi intézményei az alapfunkcióikat figyelembe véve nem sokban különböznek a bármikor, bárhol kiépült intézményektől.
Az alig százesztendős kulturális antropológia rövid történelme folyamán szinte a világ valamennyi kultúráját tanulmányozta és leírta. Az elsősorban a fejlett, nyugati társadalmakból származó kutatók megismerhették a kultúrák sokféleségét, gazdagságát. Mindeközben kifej- lesztették azt a sajátos megközelítési módot, ami megkülönbözteti az antropológiát az összes többi társadalomtudománytól: a terepmunkát. A terepmunka során az antropológusok a helyszínen, a saját ösz- szefüggéseiben tanulmányozzák a kultúrát, az abban érvényes normákat, szokásokat, viselkedésmódokat, a cselekedetek mozgatórugóit, s első kézből szerzett információk alapján tárják föl az emberi kultúrák változatosságát.
Az emberek a saját kultúrájukat a világon mindenütt jónak és természetesnek tartják, így csakis a saját viselkedésükhöz és szokásaikhoz mérhetik a másokét. A mi gondolkodásunkban például az ember "veleszületetten" individualista és versenyszellemű, holott a ver- senyszellemet sok társadalomban a közösség érdekei alá rendelik. 1981-ben a navahó indiánok között végeztem terepmunkát. Az alig másfél ezer lelket számláló rezervátum iskolájában egyszer "nyilvános nap"-ot rendeztek, amelyre engem is meghívott az amerikai tanító néni. A jeles alkalommal többek között futóversenyt szerveztek. A rajtvonalhoz fölsorakozó mintegy 25 alsó tagozatos gyerek földre szögezett szemmel lendült neki, s mindegyikük a többiek lábát figyelte. Mind azt leste, nem marad-e le valaki. A versenyzők persze egyszerre értek célba, és egyikük arcáról sem a győzelem, hanem az elégedettség mosolya sugárzott. Jó néhány ilyen és ehhez hasonló személyes tapasztalat alapján jutott az antropológia arra a megállapításra, hogy a versenyszellem nem biológiailag determinált jellemzője az embernek, tehát a józan önös érdek és profit által motivált "homo oeconomicus" eszméje annak a társadalmi, gazdasági és politikai rendszernek a terméke, amelyben mi élünk.
Az antropológia elsősorban olyan közösségek tanulmányozására alapozza tudományos következtetéseit, amelyeknek céljai, értékítéletei, a valóságról alkotott felfogása és a környezethez való alkalmazkodásának módja gyakran merőben eltér a modern, iparosodott, úgy- nevezett nyugati társadalmakétól. A kutatók az egyes társadalmak közötti különbözőségeket és hasonlóságokat és azok magyarázatát keresik. Az emberi közösségeket tehát holisztikusan, azaz olyan totális szervezetekként igyekeznek megragadni, amelyek a biológia és a kultúra bonyolult kölcsönhatása révén alkalmazkodnak a környezetükhöz. A kultúrát a kultúrát létrehozó, fenntartó, a benne élő emberek rendszerében, értékrendjében, a saját dimenziói között vizsgálják és akarják megérteni. Új vonása ez az antropológiának, aminek kibontakozásához jelentős mértékben hozzájárult, hogy az utóbbi évtizedek- ben az ipari civilizáció a föld legeldugottabb zugaiban élő népekhez is eljutott, és rohamosan eltüntette vagy átalakította az antropológiai kutatások hagyományos célpontját jelentő kis törzsi vagy falusi közösségeket. Részben ebből a változásból ered, hogy ma már a különböző társadalmi rétegek és szubkultúrák is beletartoznak az antropológiai vizsgálatok körébe.
Az antropológia azzal, hogy érdeklődését kiterjesztette a mo- dernizációra, nagy lépést tett a mássághoz való viszonyunk módosulása felé. Ugyanis, ha a "modernizáció" alatt az euroamerikai típusú fejlődést értjük, látnunk kell, hogy világméretű elterjedésének és követésének kicsiny a valószínűsége. Egyre közelebbről hallatszik az euroamerikai kultúra globális elterjesztése elleni tiltakozások moraja, és mind több nép juttatja kifejezésre a beolvasztására tett kísérletek miatti elégedetlenségét.
Ha megismerjük és megértjük a kultúrának az ember környe- zethez való alkalmazkodásában betöltött szerepét, felülemelkedhetünk az emberi természetről elterjedt és terjedő hamis, mindenféle másságot elutasító, olykor elítélő, rasszista elképzeléseinken. Az antropológia éppen ennek a megértésnek és megértetésnek, a szemlélet- formálásnak a szolgálatában áll.

96 95