BALÁZS GÉZA - MARÁCZ LÁSZLÓ

Magyar nyelvpolitika, nyelvi geopolitika

(12 példa - 12 javaslat)

kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként..."
(Illyés Gyula: Koszorú - részlet)
A holland-magyar kulturális, vallási, tudományos s az azzal szorosan együttjáró gazdasági kapcsolat évszázadokra nyúlik vissza, és elôítélet-, valamint problémamentes. Éppen ezért a magyar nyelvpolitikai-geopolitikai kérdéseket tárgyaló téziseinket igyekszünk hollandiai tükörben is láttatni, bízva abban, hogy ez kellô távlatot, rálátást ad, s abban is, hogy mindez beilleszthetô egy tágabb, európai keretbe.
Általában felháborodáshoz, tiltakozáshoz, gyűlöletkeltéshez vezetnek a névváltoztatások. Egy adott terület lakosainak a saját névvilágához való viszonya fontos érzelmi-identitásbeli kapcsolat, annak megváltoztatása durva beavatkozás a közösségi tudatba. Nemcsak Kelet-Közép-Európában találhatunk sok példát, köztük jelenlegi eseményt a következôkre, amelyeket ily módon nyelvpolitikai-nyelvgeopolitikai jellegűnek tartunk.
A 12 PÉLDA, ILLETVE MINTA

1. példa: A régi településnév és az új településnév párhuzamos, összekapcsolt használata.
2. példa: A hagyományos, történelmi településnév más nyelvhez, az adott ország többségi nyelvéhez való idomítása, vagy lefordítása (tükörfordítása).
3. példa: A régi településnév kiiktatása, új, alkotott, hagyomány nélküli településnév bevezetése. Pl. „Falvak sora / mondja álmában bece-/névként gyermekkori nevét" (Illyés Gyula: Közügy - részlet).
4. példa: A nemzetiség név- és nyelvhasználatának korlátozása például a helyesírásban, a nevek képzésében, az anyanyelv használatában. Pl.: „Életemet tiltó rendeletek keretezik. Az egyik megtiltja, hogy este nyolc órán túl az utcán tartózkodjam, a másik provokációnak veszi, ha ismerôsömet anyanyelvemen üdvözlöm, vagy annak köszönését úgy fogadom, és táborral fenyeget. A városban inspekciózó diákpatrulok pofonokat osztogatnak, és rendôrségre cipelik a magukról megfeledkezett embereket. Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodálatosabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelenhet meg, rádiót tilos hallgatnom..." (Fábry, 1984. 51.), illetve: „A vezeték és keresztnevek írásának módját viselôik személyi jogának kell tekinteni. Mi lesz, ha egyszer Lalumiére asszony mondja azt, ami ennek az eszmefuttatásnak a címében áll?" (Jámn Hájek: „Utálom, ha - ovának szólítanak", Vasárnap, 1993. november 7., in Zalabai, 1995. 303-5).
5. példa: A nemzetiség, nemzeti közösség (nem minden esetben kisebbség!) nyelvhasználatának szabályozása (nyelvtörvény). (Vö.: Berényi, 1994., Zalabai, 1995.)
6. példa: Régi, korlátozott körű (esetleg már majdnem kihalt) nyelvek föléledése, helykeresése, politikai küzdelmekbe vitele. Pl. fríz, gael.
7. példa: Egy nyelv, nyelvváltozat privilegizálttá, hivatalossá, uralkodóvá (normatívvá) tétele, más nyelv, nyelvváltozat (rendszerint nyelvjárások) alacsonyrendűnek, jogfosztottnak, kulturálatlannak stb. bélyegzése (stigmatizálása).
8. példa: A két- vagy többnyelvű hivatalos településnév-táblák idôrôl idôre problémát jelentenek valamelyik országban. Egyes esetekben a vita „táblaháborúvá", „feliratháborúvá" fajul, hol kihelyezik, hol eltávolítják a kétnyelvű táblákat, vagy csak az egyik feliratot próbálják megsemmisíteni. A „háború" olyan egyéni leleményekhez vezethet, hogy a hivatalos táblák az állami elôírásoknak megfelelôen egynyelvűek, de egyes állampolgárok a saját kertjükben felállítják a nemze- tiségi, vagyis saját nyelvű táblájukat.
9. példa: Olaszország Ausztriával határos területén, Dél-Tirolban csaknem 300 ezer német él. Míg 1910-ben a lakosság 97%-a volt német, 1961-ben már csak 62%, a nagyobb városok pedig teljesen elolaszosodtak. A Südtiroler Volkspartei (SVP) akciókat kezdeményezett a 60-as években. „Az 1972-es törvény a régiónak a pénzügyek, az adók, a külügyek és a honvédelem kivételével teljesen szabad kezet adott... A német immár teljesen egyenrangú az olasszal... Az olaszok száma csökkent a tartományban, gazdasági fellendülés következett be, különösen a turizmus terén. De bizonyos feszültségek így is megmaradtak..." 1978-1988 között 139 terrorista cselekmény (pl. bombarobbantás) történt a területen (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 92).
10. példa: Többféle nyelv többszintű problémamentes együttélésére (vagyis a családi nyelvhasználattól a helyin át egészen a nagypolitikáig) Európában mindössze öt példát találunk: Svájcot, Hollandiát, Dániát, Finnországot és Svédországot. Ezekben az országokban is adódhatnak minimális feszültségek, de ezekre a nyelvpolitika képes toleráns és gyors választ adni. Minden más országban heves viták, harcok, nyelvháborúk, sôt olykor valóságos háborúk keletkeznek ezekbôl a problémákból, tehát fölvetésük, tudományos tárgyalásuk rendkívül fontos.
11. példa: A finn-svéd minta. A Botteni- és a Finn- öböl találkozásánál fekvô Ĺland-szigeteken 21.700 svéd anyanyelvű ember él, a népesség 95%-a. „Az Ĺland- szigetek svéd anyanyelvű lakói Finnországhoz tartoznak. A terület 1809-ben Finnországgal együtt Oroszország- hoz került. 1921-ben a Nemzetek Szövetsége e területet visszaadta Finnországnak, bár a szigetek lakói a Svédországgal való újraegyesítést kívánták. A finn kormány vállalta, hogy tiszteletben tartja és megôrzi a svéd nyelvet, kultúrát és hagyományokat, a svéd kormány pedig ennek fejében lemondott a szigetekre vonatkozó igényérôl. (Az 1952-es autonómiatörvény értelmében a szigetek Finnország egyik tartományát alkotják... A szigetek svéd jellegét a nyelvre, oktatásra, a regionális állampolgárságra és a szigeteken történô földvásárlásra vonatkozó szabályozás útján ôrzik meg. A hivatalos nyelv, miként az oktatás is, a svéd, de a bíróság elôtt a finnek használhatják saját nyelvüket. Ĺlandon az kaphat állampolgárságot, aki öt évig lakott ott, földet viszont csak az vehet, a községi és regionális választásokon csak az szavazhat, aki megszerezte az állampolgárságot. Ezek a szabályok az Ĺland-szigeteket világszerte a kisebbségekkel való bánásmód modelljévé tették" (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 80).
12. példa: A fríz minta. A (nyugati, északi és keleti) fríz nyelvet beszélôk Hollandiában és Németországban élnek. Lélekszámuk kb. 700.000, Hollandiában a teljes lakosság 4%-a. „Hollandia 11 tartománya közül Friesland az egyetlen, amelynek saját nyelve van, s ezt korlátoz- va ugyan, de a bíróságokon is használhatják. 1955 óta az oktatásban is elismert nyelv, 1975-ben pedig a holland kormányzat elfogadta azt a javaslatot, hogy az általános iskolákban legyen kötelezô tantárgy. Az ország egyetemein is tanulható a fríz nyelv, amelyet részben a tartományi tanácsban is használnak. Engedélyezettek a kétnyelvű jelzések is. Komoly fríz nyelvű napi és heti sajtó működik. (Más tényezôk viszont a fríz nyelv ellen hatnak. Nincs például tévéműsor, csak rövid napi rádióadás. A frízek többsége munkája során hollandul beszél, és csak otthon használja a saját nyelvét" (Etnikumok enciklopédiája, 1993. 99).
ALAPFOGALMAK

Geopolitika: egy adott ország/állam külkapcsolatait befolyásoló földrajzi tényezôk figyelembevétele. Részletesebben: „az állam társadalmi, gazdasági viszonyait, fejlôdését, politikáját, és mindenekelôtt a nemzetközi viszonyokat geográfiai, gazdasági és demográfiai tényezôkbôl eredeztetô elmélet" (Akadémiai Kislexikon 1989. I/642).
Nyelvpolitika, language policy: külsô, pragmatikus nyelvészet, amelyet politikusok gyakorolnak, szerencsés esetben a nyelvészek segítségével. Meghatározott politikai, gazdasági, művelôdési stb. célok érdekében ad szakmai segítséget, elgondolásokat, abból az antropológiai alapelvbôl kiindulva, hogy egy országban mindenkinek meglegyen a maximális kommunikációs lehetôsége, valamint egy ország polgárai a lehetôségek szerint a legkönnyebben értessék meg magukat más országok polgáraival.
A kommunikáció alapvetô emberi jog. Megsértése szinte mindenütt (az alkalmi csoportoktól az államokig) rendszeresen megfigyelhetô, olykor regionális konfliktusok robbannak ki belôle (nyelvtörvények). Gondoljunk például az utcai harcokig vezetô vallon- flamand konfliktusra.
Kiss Jenô a nyelveket nyelvpolitikai szempontból területi, demográfiai, társadalmi és idôdimenzió alapján osztályozza: „A területi dimenzió két megközelítésben vizsgálandó. Egyrészt, hogy egy adott nyelvet mekkora területen beszélnek. Igen nagy területen beszélik például az angolt, a kínait, az oroszt, kis területen az észtet és a rétorománt, nagyon kicsi területen a lívet és a vótot. Másrészt azt kell vizsgálni, mennyire kompakt az adott területen élô, meghatározott nyelvet beszélô anyanyelvként beszélô lakosság. A tekintetben a két szélsô pólus a csak diaszpórában élô nyelvek (ilyen Európában a cigány és a jiddis pédául...) és a csak egy kultúrában, illetôleg egy állam területén beszélt nyelvek (Európában ilyen például a baszk és a szardíniai). Nyilvánvaló, ha egy nyelvet nagyobb területen, illetôleg összefüggô területen beszélnek, akkor ez az illetô nyelv szempontjából pozitívum" (Kiss, 1994. 14-5).
A nyelvi geopolitika földrajzi meghatározottságú nyelvtudományi vizsgálat, amelynek keretében az egymással érintkezô nyelvek kapcsolatait kutatjuk, vagyis az érintkezésbôl adódó sokféle gondot, problémát. Alapkérdése pl. a nyelvek státusa, szerepe, használati köre a régiókban, a nyelvi identitás, a nem csak nyelvországi kommunikáció.
A nyelvi geopolitika és a nyelvpolitika közös célja: a nyelvi geopolitikai törvényszerűségek alapján tudatos, tudományosan átgondolt nyelvpolitikát létrehozni a kommunikációs és ezzel együtt a személyi, társadalmi, gazdasági, politikai konfliktusok feloldására, a belsô és külsô nyelvi hátrány csökkentésére, a nyelv megvédésére, presztizsének növelésére.
Magyar nyelvi geopolitika: az általános nyelvgeopolitikai tételek alkalmazása a magyar nyelvre.
Nyelvi tervezés, nyelvstratégia: tudományos nyelvpolitikai alapokon nyugvó konkrét nyelvi feladatokra irányuló stratégiai tervezés, amely a nemzeti stratégia fontos része (vö. Marácz-Sebestyén, 1995).
Nem áll távol a nyelvi geopolitikától olyan új, születô paradigma sem, amelyet a Gödöllô melletti Szadán létrejött, elôször magát „kétnyelvűségi kutatásokkal", késôbb, programunkhoz is közelebb állóan nyelv- és kultúrökológia néven definiáló iskola hirdetett Gyôri-Nagy Sándor és Kelemen Janka ösztönzésével, szervezésével. A nyelv- és kultúrökológián a nyelv-nép- kultúra-táj szerves, egymásrautalt történelmi kapcsolatát értik: „Kultúrakutatásunknak s nyelvtudományunknak egymás meg a gazdaságkörnyezeti alapok és feltételek iránti újszerű nyitással kell rálelnie arra a nyelv- és kultúrökológiai mo- dellre, melyben az oktatási rendszeren át (is) közvetíthetôen foglaljuk össze más európai népekétôl gyökeresen különbözô nyelvi-művelôdési gondjainkat" (Gyôri-Nagy - Kelemen, 1993. 1). Nyelvi geopolitikai gondolatmenetünkkel sok helyen találkozik, arra rímel ez a nyelvi ökológiai gondolkodásmód. A Kárpát- medencei „nyelvökológiai újraegyesülés egyszerre sürgetô politikai idôszerűség és bonyolult tudománycsoportos, művelôdés-szervezési feladat. Nyelvészeti része önmagában is összetett s világosan el sem választható a többitôl. Sikeres megvalósítása csak a magyar nyelvökológiai rendszer hagyományai szerinti visszaszervesüléssel képzelhetô el, amelynek nem az egyoldalú kiegyenlítés, hanem az egyenrangú kölcsönösség az alapja" (Gyôri- Nagy, 1994).
Egy híres mondás szerint ahol két kultúra találkozik, ott fájdalom van. Igaz ez a nyelvekre is. Két nyelv egymásra hatása különféle típusú kapcsolatot eredményez. Ezeket a nyelvtudomány többnyire mint idegen nyelvi hatásokat vizsgálja a nyelv különbözô szintjein. A szociolingvisztika a két vagy több nyelv közötti hatások finom tipológiáját is elkészítette. Az antropológiai nyelvészet beszél arról a „fájdalomról", amikor a kultúrák, nyelvek találkozásakor (együttélésekor, egymásrahatásakor) a nyelvi magatartás, a nyelvi szokások is módosulnak (pl. Balázs, 1994a).
NYELVI KAPCSOLATOK

A nyelvi kapcsolatok, a nyelvi érintkezés tipológiai-strukturális oldalát már a múlt század elején fölvetették. Viszonylag elnagyolt osztályozások vannak. Mégsem hagyhatók figyelmen kívül, mert a nyelvek alapvetô szerkezetét vetik össze, s ez a kapcsolatok egyik alapöszszetevôje, univerzialitás, vagyis egyetemesség, alapvetô antropológiai tény (általános emberi ismérv). - A másik igen elterjedt kapcsolattípus, a nyelvrokonság, amely történeti elmélet, s gyakran átszövôdik aktuálpolitikai, vagy mitikus elemekkel. - A nyelvek közötti kapcsolatok újabb vizsgálati módszere az areális (övezeti) nyelvészet. A fôbb felosztások a következôk:
Nyelvtípus szerinti, vagyis tipológiai- strukturális kapcsolat (amelynek mélyén rejtett történeti tipológia és kapcsolatviszony is lehet). A hagyományos felosztás szerint vannak agglutináló, flektáló, izoláló és inkorporáló nyelvek. Természetesen nincsenek tiszta nyelvtípusok, ezek a kategóriák inkább tendenciát jelölnek (vö. Havas, 1977). A magyar nyelv alapvetôen agglutinatív, de nem idegen tôle bizonyos esetekben a flexió (pl. megy~mégy) s az izolációs tendencia (hatás) sem. Az azonos típusú nyelvek között könnyebb és problémamentesebb (fájdalommentesebb) a kölcsönhatás, több a lehetôség az átvételre, mint a különbözô típusú nyelvek között, ugyanis a kritikus nyomás nem alakul ki, nem kezdi ki a nyelveket.
Példa lehet erre a cseh és a szlovák nyelv, amely igen közel áll egymáshoz - genetikai rokonság is van a két nyelv között - (transzparens a nyelvhatár), s ez oda vezet, hogy különösebb kommunikációs nehézség nélkül megértik egymást a két nyelven beszélôk. A cseh és a szlovák nyelv között éppen ezért könnyű az átadás-átvétel. A szlovákok véleménye szerint nyelvüket bekebelezte, „lenyelte" volna a cseh nyelv, ha a szoros politikai együttélés (az azonos állam, Csehszlovákia vagy a Cseh és Szlovák Köztársaság) fennmarad. A szlovák nyelvvel szomszédos magyar nyelv esetében egészen másfajta kapcsolat áll fenn.
Genetikai vagy nyelvrokonság kapcsolat. A közös ôsre visszamenô, visszakövetkeztethetô nyelvek tartoznak ide. A történeti-összehasonlító módszer elsôsorban a szabályos hangfejlôdési, majd pedig nyelvtani változási tendenciákat állapítja meg a szóba jövô nyelvekben, s ennek alapján állít fel nyelvrokonságot (vö. Róna-Tas, 1978). Az alapszókészletet kivéve a szókészletbeli egyezések másodlagosak, hiszen a világ bármelyik két nyelve között kereshetünk és találhatunk hasonló alakú, sôt akár hasonló jelentésű szavakat minden összefüggés nélkül, vagy éppen kapcsolat eredményeként (pl. jövevényszók).
A rokon nyelvekbôl rekonstruált alapnyelvek többnyire fiktív nyelvek, amelyek nem tekinthetôk ôsi, közösen használt nyelveknek, csupán tudományos konstrukciók. Más közös nyelvek valójában is léteznek, ilyen pl. a latin és a gót.
A nyelvrokonság-elméletek önmagukban lehetnek jók s jelenkori tudományos ismereteinknek megfelelôen korrektek. De hangsúlyozni kell azt, amit pl. a finnugor és uráli elmélet képviselôi nem szoktak eléggé nyomatékosan kiemelni, hogy a nyelvrokonság nem jelent eo ipso genetikai (származási) rokonságot is. Továbbá még valami: a tudományos nyelvrokonság-elméletek képviselôi óvatosak, kötik ôket az adatok, illetve az adattalan (nyelvemlék nélküli) korban a tudományos módszerekkel való beláthatóság. Vagyis: csak addig merészkednek el, ameddig nyelvemlékekkel bevilágítható a történelem homálya. Ebben a korban viszont meglehetôsen otthonosan mozognak. Ez a jelenlegi tudományos álláspont, de talán elképzelhetô más megoldás is. Esetleg újabb nyelvek rokonsági gyanúba kerülése (pl. a finnugor nyelvrokonság így bôvült a hatvanas években urálivá). Elképzelhetô az is, hogy az etnikai, antropológiai, régészeti vizsgálatok korrigálják, kiegészítik, esetleg módosítják a képet. A nyelvrokonság- elméletek tehát nem tekinthetôk lezártaknak. Képviselôik nem hangsúlyozzák eléggé az adott elmélet határait, nem jelölik ki azokat az irányokat, amelyekben még érvényes tudományos kérdések tehetôk föl, így sokszor az öncélú akadémizmus gyanújába keverednek (Ross, 1991. 74-84).
A genetikai szempontok között a nyelvi geopolitikának kell választ adni olyan ritkán föltett kérdésekre, mint például mi a helyzet az erôszakos és spontán kongruenciával (amikor két nyelv az összetartó fejlôdés során esetleg azonossá válik, illetve azonosnak kezdik tekinteni valamilyen megfontolásból). Gondolhatunk itt Masaryk mondására, mely szerint szlovák nyelv nincs. Ide sorolhatjuk a szerbhorvát nyelvvel kapcsolatos politikai álláspontot is. A volt Jugoszláviában a szerbhorvát nyelv egységes kommunikációs nyelvként szolgált a szerbek, horvátok és bosnyákok között. A volt szövetségi parlamentben a szerbek és a montenegróiak cirill betűkkel és a saját nyelvjárásukban kapták meg a törvényszövegeket. Szerbiában az érvényes alkotmányban még mindig a szerbhorvát van feltüntetve hivatalos államnyelvként, Horvátországban csupán a horvát. A horvát-muzulmán boszniai államszövetségben a polgárok csakis horvátot vagy szerbet, illetôleg szerbhorvátot vagy horvátszerbet mondhatnak nyelvük megnevezésére. Bosnyák nyelv ugyanis nem létezik, csupán a mindhárom boszniai nemzetre jellemzô horvátos nyelvjárás és lágy akcentus az, amely jelzi a terület nyelvi sajátosságait. Míg korábban a két nyelv azonosságát, addig most a két nyelv különbségét igyekszik hangsúlyozni a politika. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagjainak egy része követeli, hogy a szerbet a horváttól hivatalosan is különböztessék meg. (Friedrich, 1994).
A nyelvekkel kapcsolatos megítélést politikai, szociálpszichológiai, „népi" (köznapi) elôítéletek, vélemények erôsen befolyásolják, pl.: „a fríz nem is önnálló nyelv", „a flamand önnálló nyelv", „a magyar egy »primitív« nyelv", „a moldvai csángó elkorcsosult román nyelv" stb.
Az areális kapcsolatok kutatása az utóbbi évtizedekben került elôtérbe a nemzeti tudományokban. Hadrovics László ezt írja az areális vagyis kulturális-nyelvi övezeteket kutató nyelvészet megszületésérôl: „A nyelvtudomány haladásával aztán egyre inkább érvényre jutott az a nézet, hogy a nyelvek egy-egy társadalomnak történeti produktumai, és a történelem folyamán történhettek népkeveredések, és egyik népnek a másikra való hatása a nyelv változásaiban is megmutat- kozott. Ezek a különbözô hullámokban bekövetkezett hatások tették, hogy az egyes nyelvek fejlôdését nem lehet sematikusan a fa ágainak szétválásához hasonlítani, hanem a nyelv fejlôdését hullámmozgásban kell szemlélni. Ez a felfogás a nyelvrokonságot sokkal valósabb képpel szemlélteti, mert a nyelvi változások elterjedését egy központi magból egyre szélesebb körökre terjeszkedô hullámokban képzeli, és hullámok találkozásával nyelvkeveredéseket is megmagyaráz." (Hadrovics, 1989. 8.)
Lényegében ez az areális kapcsolat a tudományos módszerekkel legjobban kutatható, dokumentálható, sôt szinkron metszetben laikus szemmel is megfigyelhetô kapcsolat a nyelvek között.
Nyelvi tény az is, hogy a nyelvtípus szerinti, genetikai és rokonsági kapcsolatoknál sokkal erôteljesebb nyilvánvalóbb az areális kapcsolat, vagy ahogy a németek mondják, a Sprachbund, a nyelvszövetség.
A magyar nyelv - pontosabb meghatározás híján - a kárpáti-balkáni nyelvszövetségbe tartozik. Ennek egyik példája a görög, albán, román, erdélyi magyar nyelven keresztül terjedô kell menjek típusú konjunktív szerkezet, vagyis az imperativus a mellékmondati igei személyragban, amely még helyesírási problémát is fölvet a magyarban: ti. kell, menjek vagy kell menjek? Ez a jelenség az erdélyi nyelvjárásból, sôt regionális köznyelvbôl került a magyar nyelvbe. Egészen tegnapig furcsának, különlegesnek tűnt, ma már általános.
Egy régióban az érintkezéses kapcsolatok láncolatot képeznek, s ennek a láncolatnak a kialakulásában földrajzi, történelmi, politikai, nyelvsajátságos tényezôk játszanak fontos szerepet. A magyar nyelv ôstörténetében is nyelvláncot kellene feltételeznünk, ahogy azt László Gyula is teszi: „Minden népnek, így a finnugor népek mindegyikének is hatalmas „ismeretlen eredetű" szókészlete van, amelynek egymáshoz, tehát az úgynevezett rokon népekhez semmi köze sincsen. Ugyanide tartoznának a „nyelvek külön életében" keletkezett szavak. Nem lehetséges-e, hogy ez a szókészlet nagyjából megvolt már akkor is, amikor az egymással lazán érintkezô nemzetségek között kialakult egymás megértésére egy kezdetleges nyelv, amely éppen az elemi mindennapos kérdésekre felelt, az emberi testre stb., tehát az egymást megértés legegyszerűbb szókészletére, mondatfűzésére stb. vonatkozott. Ez az „összekötô nyelv" természetesen más és más színezetet vett fel, e csoportok egymástól való távolságának megfelelôen. Tehát nem egy ôsnyelv volt, hanem sok, s ezek közt teremtôdött volna meg egy, az élet egyszerű kérdéseire felelô közös nyelv. Ez magyarázná például, hogy a finnugor rokonság alapszavai a lehetô legegyszerűbb kérdésekre felelnek" (László, 1987. 40- 1).
Az átadás-átvételeket antropológiai alapelvek alapján kell meg- fogalmazni. Ez jelentheti például a következôket:
- Minden emberi nyelv azonos értékű (természetesen lehet különbözô jelentôségű).
- A különféle tipológiai, rokonsági, areális kapcsolatok nem jelentenek fejlettségi szintet.

ÉRINTKEZÉS A NYELVEK KÖZÖTT


Ebben a részben természetesen csak vagy az egymással szomszédos nyelvek közötti, vagy pedig a közvetítôk segítségével (pl. közvetett hatások, a médiumok, az utazások, az idegenforgalom, a turizmus, a nemzetközi politikai, kulturális, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok révén) létrejövô nyelvi hatásokat vizsgáljuk. A nyelvek közötti érintkezés az antropológiai terminológiában szereplô akkulturáció (vagyis kultúraváltás) egyik formája. Az természetes, hogy két egymás mellett élô nép szavakat cserél (esetenként különbözô mértékben, tehát az egyik többet ad át, mint a másik), az viszont már bonyolultabb, láncolatos folyamat, amikor a magyar és a holland vagy a magyar és az angol nyelv között állapíthatunk meg nyelvi érintkezést.
Hangtani hatások. Az egymás mellett élô népek nyelvében hangtani egymásrahatás , kiegyenlítôdés történhet, mint pl. a dunai, illetve balkáni népek nyelvében. Továbbá olyan meglepônek tűnô átadások-átvételek tapasztalhatók, mint az a jelenség, hogy a szlovén nyelv a magyarból és az osztráknémetbôl vette át a száv nyelvekben ismeretlen ö és ó magánhangzót (Katona, 1990. 21). A szomszédos szerbhorvátban az ü, ö, é, ó, a hangok esetében hanghelyettesítés történik, pl. a magyar pörkölt - szerbhorvát perkelt, a hegedűs - hegedus stb. (vö. Hadrovics, 1989. 35).
Az egyes nyelvekbe bekerülô idegen elemeket, amelyek az idô folyamán vagy megôrzik idegenszerűségüket, vagy hozzásimulnak a befogadó nyelvhez, és nehezen fölismerhetô jövevényszavakká válnak, elôszeretettel kutatta a nyelvtudomány. A jövevényszó-kutatás hálás és eredménnyel kecsegtetô feladat, hiszen különösen az egymás mellett élô népek úgy veszik át a szavakat egymástól, mint az árucikkeket. Egy adott nyelv jövevényszórétegei a történelmi kapcsolatok alapján föltérképezhetôk, szótárakba gyűjthetôk. Különösen érdekesek ezek a jövevényszógyűjtések olyan nyelvek esetében, amelyek egyébként nem rokonai egymásnak. A magyar nyelv kizárólag rokontalan nyelvekkel van körülvéve, s ezért jövevényszókészlete színes.
A magyar nyelvészek határtalan buzgalommal gyűjtötték, kutatták nyelvünk jövevényszavait (vö. Hadrovics, 1989. 7- 12). Koránt sincs ez így a szomszédos nyelvek esetében. Így az a hamis s olykor politikai szándékkal sugallt kép alakulhat ki a laikus érdeklôdôben, hogy a Kárpát-medencében a barbár magyarság mennyi mindent tanult az itt élô fejlett népektôl, hiszen addig szava sem volt a földművelés és az állattartás sok eszközére, műveletére. Pedig csak egyirányú kutatásokról, tudományos egyoldalúságról van szó. Ma már a kutatók igyekeznek a kétirányú kapcsolatokat is feldolgozni, de két nyelv kapcsolatát a maga valóságos mozgásában kevés munka tárgyalja.
A szókészleti vándorlásnál még valamit kell hangsúlyozni, amit a Wörter und Sachen (szavak és tárgyak/dolgok) kutatási módszer képviselôi fogalmaztak meg: egy adott szó átvétele vagy átadása nem jelenti egyszersmind az adott dolog, tárgy, módszer stb. átadását is. Lehet, hogy régi dologra új, átvett szót kezdtek el alkalmazni, vagy még gyakoribb, hogy régi szóval egészen új dolgot jelöltek (pl. a kenyér esetében). A jövevényszavak talán még jobban ki vannak téve a jelen- tésváltozásoknak.
Két nyelv érintkezésekor természetesen grammatikai hatások érinthetik az adott nyelveket. Egyelôre „antropológiai titok" ezeknek a hatásoknak a mechanizmusa. Mint a szóátadás, -átvétel esetében, bizonyára itt is vannak inkább átadó, és inkább befogadó nyelvek. Ezek földerítése antropológiai megközelítést igényel, s nem lehet mellékes areális, illetve nyelvi geopolitikai szempontból sem.
A határ menti szlovén nyelvben a magyar grammatikai hatásként tarthatjuk számon a miénkhez hasonló névhasználatot: vagyis elöl áll a vezetéknév, azt követi a keresztnév (Katona, 1990. 21.), a kaj-horvátban sajátos magyaros vonás a megerôsített mutatónévmás. „A magyar az ilyen, az olyan mintájára a horvátban elterjedt az ov takov, on takov, az ilyenek - ti takovi kapcsolat. Ennek megfelelôen az olyan határozószók, mint azonközben, annakelôtte, ennekutána a horvátban szintén utánzásra találtak. A mutató névmás birtokos esetének hozzáadásával lettek a fenti magyar mintáknak megfelelô olyan kifejezések, mint medtemtoga, predtemtoga, posemsega és számos hasonló" (Hadrovics, 1989. 37). A mai magyar nyelvben már-már grammatikai változást jelez a magyaros birtokviszony megfordított - indoeurópai mintájú - használata, pl. Autó Kápolnási, Mitshubishi Rácz, Rádió Danubius, Ft 84 stb., vagy a nevek „fordított hangsúlyozása": Kovács István.
Bizonyos esetekben erre a grammatikai területre is bevonul a politikai-ideológiai szemlélet. A szláv nyelvtudomány képviselôi közül néhányan azt tartották, hogy az igekötôket a magyar nyelv a szlávból vette át. A magyar igekötôk viselkedése azonban meglehetôsen eltérô, egyéni arculatú, s ma már aligha akad nyelvész, aki ilyet merne állítani.
A magyar nyelvben az ige és az igekötôk között sokféle pozíció képzelhetô el az egyszerű hátravetésen kívül is, pl.: ki ette meg a kenyeret, nem ette meg a kenyeret, meg nem támadási szerzôdés, sôt tréfás-játékos nyelvhasználatban a televízióban is hallhattuk egy író szájából: El is nézést kérek. Az igekötô adott kontextusban önnállóan is teljes érté- kű: Megetted a kenyeret? - Meg. További érdekessége a magyar igekötôrendszernek a hihetetlen szaporasága (tetszés szerint lehet új igekötôs igéket alkotni), valamint olyan kombinálhatósága, mint az ismétlés, a rokon értelmű és az ellentétes jelentésű igekötôk összekapcsolása: el-elmegy; el-kimegy és le-föl jár; össze- vissza szaladgál stb.
A nyelvtudományban a szövegtan még mindig fiatal és nehezen körvonalazható szakterület. Magyar szövegtanról pedig alig beszélhetünk, inkább általános, univerzális vagy több nyelvre érvényes jelenségeket mutatnak be a szövegtani tanulmányok (vö. Balázs, 1994b).
Itt tehát csak felvillanthatjuk annak lehetôségét, hogy természetesen beszélhetünk adott nyelvekhez köthetô szövegtanról, azon belül adott nyelveken érvényes szövegtípusokról, szövegekrôl. Ilyen szempontból bizonyára a monda, a mese, az archaikus népi ima, a ballada, a vicc mint szövegtípus jól körülhatárolható területet fed le. A folkloristák nagyon sokat tudnak a különbözô szövegváltozatokról és szövegvándorlásokról. Ezek nyelvészeti-strukturális- szövegtani vizsgálata sem késhet sokáig, s egészen bizonyos, hogy új geolingvisztikai ismeretek birtokába juthatunk általuk. A nyelvi geopolitikai kérdésfeltevéseket annyiban érinthetik a nyelvekhez kötött, illetve a nyelveken átnyúló szövegtípusok, amennyiben azok sajátos hagyományokat, értékrendeket, világlátást fogalmaznak meg. Tudjuk, hogy a szövegek megértése milyen mélyen függ az adott kultúra ismeretétôl, tehát a szövegtanulmányozás egyszersmind a kultúra tanulmányozása is.

* * *


A nyelvi érintkezések nyelvtörténeti és szociolingvisztikai szempontból sokféle hatással vannak az adott nyelvekre. Egyszerűsíthetik, többletet jelenthetnek, elemeket összekeverhetnek, gazdagíthatják, vagy végletesen leegyszerűsíthetik a kommunikációt. Érdekesség, hogy mindez természetesen a jobb megértés miatt történik - tehát a leegyszerűsített nyelvek lényegében a kommunikáció megteremtése és fenntartása végett jönnek létre. Csak néhány jellemzô példa:
Kreolizáció: két vagy több nyelv elemei összekeverednek a tartós kapcsolat, együttélés, nyelvhasználat során. Önálló idiómák jönnek létre. Ilyennek tekinthetô pl. a papiamentu, amely a spanyolból, a hollandból és az angolból jött létre a közép-amerikai Curacao szigeten (Joubert 1991). A moldvai csángók nyelve mára ugyancsak erôsen a kreolizáció felé mutat (magyar-román kreolizációról, vegyesnyelvűségrôl van szó).
Pidginizáció: a nyelv grammatikai és szemantikai leegyszerűsítése adott témában, közegben vagy területen. A pidgin nyelvek példájaként általában a pidgin-angolt szokták említeni, de a magyar nyelvnek is van számos pidgin változata. Föltétlenül ide tartozik a törökországi, olaszországi bazárok nyelvi világa (ahol magyarul szólítják meg a vásárlót), s ide sorolhatjuk a Magyarországon mindenhol megfigyelhetô bolhapiacok, zsibvásárok nyelvi világát. Ezek a népi kereskedelem központjai, amelyeket motivált nevekkel illet a köznyelv (KGST-piac, jugoszláv piac, lengyel piac, kínai piac).
Mind a kreolizációt, mind pedig a pidginizációt elsôsorban amerikai kutatók írták le, fôként amerikai példák alapján (vö. Hymes, 1971). Pedig hasonló jelenségek, tendenciák a magyar nyelv esetében is megfigyelhetôk.
Két- vagy többnyelvűség: akkor alakul ki, ha egy adott nyelvterületen két vagy több nyelv elsajátítása fontos az érvényesülés, a kereskedelem stb miatt. A nyelvhatárok menti lakosság természetszerűen és önként válik valamilyen szinten kétnyelvűvé. Ez az önkéntesség ugyancsak antropológiai jellemzô: az ember meg akarja értetni magát a világgal, hasonulni akar, a többség, a nagyobb közösség tagja akar lenni, egyensúlyra törekszik - ezért viselkedését, ez esetben nyelvi viselkedését (nyelvhasználatát) is igyekszik annak megfelelôen formálni.
Általában kétnyelvűvé válik minden nyelvi kisebbség, hiszen anyanyelvét zártabb, otthoni körben használja, az adott ország nyelvét pedig a hivatalos életben. A Kárpát-medencében a két-, sôt többnyelvűségnek évszázados hagyományai vannak, s ez a folyamat máig jelentôs. A mai magyar kisebbségek a szomszédos országokban gyakorlatilag mindenütt kétnyelvűek. Két- vagy többnyelvű a más országokban élô magyarság is.
Kiss Jenô összeállította a mai kétnyelvű magyarok nyelvek szerinti gyakorisági listáját: 1. magyar- román, 2. magyar-szlovák, 3. magyar-angol, 4. magyar-szerb, 5. magyar-német, 6. magyar-ukrán, 7. magyar-ivrit, 8. magyar-orosz, 9. magyar-francia, 10. magyar-portugál. „A nem lajstromozottak között vannak tízezret meghaladó számú kétnyelvű csoportok, ezek közé tartozik például a magyar-horvát, a magyar- szlovén, a magyar- svéd, és a magyar-spanyol kétnyelvűek csoportja is" (Kiss, 1994. 101-2).
Nem tudjuk, talán nyelvpszichológiai, szocálpszichológiai kutatásoknak kellene tisztázni azt, hogy a két- vagy többnyelvűség egy bizonyos foka mennyiben gazdagítja a személyiséget, mennyiben teszi az egyént kreatívabbá, sôt talán elôítélet-mentesebbé. Ezt a pozitív hatást hangsúlyozza Péntek János: „Kétségtelen, hogy a két- és többnyelvűség nyelvi tudás és műveltség tekintetében az egynyelvűségnél magasabb szintet jelent, ilyen értelemben igaz, hogy ki hány nyelvet beszál, annyi embernek számít" (id. Kiss, 1994. 103). A pszichológiai vonásokról: „A környezet által elfogadott kétnyelvűség a fejlôdés más aspektusait is elônyösen befolyásolhatja... Ezek a kívánatos hatások... csak akkor jelentkeznek, ha olyan környezeti feltételeket biztosítunk, amelyek támogatják a kétnyelvűséget, és a gyerek úgy érzi, hogy két nyelv elsajátításával és néha két kultúra által támasztott, esetleg egymástól különbözô követelmények betartásával semmi elítélendôt nem cselekszik" (Göncz, 1991. 25). Czeizel Endre megrajzolja a magyarság „tehetségtérképét", a legnevezetesebb emberek születési helye alapján. „Eszerint a legtöbb kivételes tehetség Budapesten és a Felvidéken született, az Alföldön csak fehér hollóként. Ez volt az a terület, ahol a törökdúlás a legnagyobb emberveszteséggel járt, és amely az iskolarendszert szinte a semmivel tette egyenlôvé. Ezzel szemben a feltörekvô családok mind a fôvárosba igyekeztek, illetve érvényesült a Felvidék nagyobb gazdagsága és tradicionálisan jó iskolarendszere" (Czeizel, 1990. 198). Nem kívánunk vitatkozni Czeizel megállapításával, csak azt a szempontot jelezzük, amely az IQ és a kétnyelvűség között fennállhat.
Ez nyelvgeopolitikai szempontból figyelembe veendô és kiaknázható jelenség.
A magyar kétnyelvűség- kutatók fölfigyeltek a határon túli magyarok nyelvi „elfejlôdésére", vagyis az anyanyelvi alapoktól eltérô változatok kialakulására. „Sajnos a mai Kárpát medencei szórványhelyzetek példái arra intenek, hogy létezik tartós kisebbségi egynyelvűség után pár év alatt lefutó heveny kétnyelvűsödés, amelynek kérészéletű kétnyelvű anyanyelvi változata ma még szinte elméletileg sem stabilizálható hirtelenséggel fordul másodnyelvi egynyelvűséggé" (Susan Gal nyomán Gyôri-Nagy Sándor, 1994).

1. sz. TÉTEL: A két- és többnyelvűség egy adott nemzetiségre egyaránt hat gazdagító és szegényítô módon.

Státusváltás és nyelvcsere. A nyelvi érintkezésnek kritikus állapota a státusváltás, amikor a két érintkezô nyelv küzdelmének eredményeként az egyik visszaszorul. Ennek végletes következménye a nyelvcsere, amikor az egyik nyelv teljesen kiszorul a használatból. A történelem homályában így tűnt el a kun, a jász nyelv, így váltottak nyelvet a bolgár törökök, s erôs a gyanú arra nézvést, hogy a magyar ôstörténetben is elôfordulhatott ilyen nyelvcsere. A jászok és a kunok nyelvvesztését nem az erôszak okozta, hanem talán éppen az, hogy kultúrájukban nem álltak távol a magyaroktól. Az azonos kultúra tehát elôsegíti az asszimilációt. A különbözô kultúra még a hasonló nyelvet beszélôk esetében is távolító tényezô lehet. Pl. csehek és szlovákok, szerbek és horvátok. Beszélhetünk ozmózissal (kiegyenlítôdéssel) történô vagy diffúzióval (szétterjedéssel) megvalósuló nyelvi érintkezésekrôl. Az elsô inkább spontán, a második inkább politikai folyamat.

2. sz. TÉTEL: Az azonos vagy hasonló kultúrájú népek nyelvileg általában könnyebben azonosulnak, s nyelvcserére is könnyebben hajlandóak.

A nyelvi kapcsolatok és érintkezések alapján is tipologizálhatók a nyelvek. Décsy Gyula kategóriáit vesszük itt alapul, amelyek szerint Európában vannak introvertált, extrovertált és keverék nyelvek. A magyar az introvertált nyelvek közé sorolható, mert viszonylag kevés jövevény- és idegen elem található benne.
Mi lehet ennek az oka? Érdemes összevetni Décsy adatai alapján a magyar és a holland nyelvi határokat (Décsy 1973. 274-5.): Magyar-szerbhorvát: 400 km, -román: 350 km, - szlovák: 300 km, ukrán: 250 km, -német: 150 km, -szlovén: 50 km. Összesen: 1500 km, s mindvégig nagyon erôsen (100%-osan) kontrasztos más típusú nyelvvel találkozó) a nyelvhatár.
Ha megvizsgáljuk a holland nyelvhatárt, megállapíthatjuk, hogy a magyarnak 60%- kal nagyobb a kontrasztos nyelvhatára, mint a hollandnak. Mindebbôl a nyelvi geopolitika számára az következik, hogy az erôsen kontrasztos határok a nyelvek egyéniségét erôsítik, jellegének megôrzôdéséhez jobban hozzájárulnak. Amennyiben ez nyelvi törvényszerűségnek látszik, úgy kár mögötte ideológiai, történeti, politikai okokat keresni, s ezekbôl téves következtetéseket levonni. Ez a gondolat egyúttal a mi „anti-Herder hipotézisünk", amely tehát az egyébként is megbukott herderi jóslatot nyelvi geopolitikai törvényszerűség alapján veti el. Az eltérô nyelvek, kontrasztos nyelvhatár egy nyelv egyéniségének, egyediségének megôrzéséhez hozzájárulhatnak. Nem kell tehát tartani a herderi jóslattól, a magyar nyelv elpusztulásától a „germán és szláv tengerben".

3. sz. TÉTEL: Minél nagyobb két szomszédos nyelv között a tipológiai, genetikai kontraszthányados, annál egységesebb, homogénabb egy nyelv. A teljesen eltérô nyelvek egymásmellettiségükben elôsegíthetik az eltérô arculat megôrzését.


NYELV ÉS KULTÚRA


Ez a kérdés is folytatható az emlékezetes és felrázó erejű herderi jóslattal, amely annyira megtermékenyítô hatású volt a magyar kultúrára. „Herderi zűrzavarnak" nevezhetjük azt az állapotot, amelyet mindez kiváltott a nyelv és a kultúra egybemosásával. Vagyis azzal, hogy vannak kis és vannak nagy, életképes és életképtelen nyelvek és kultúrák. Dümmerth Dezsô nyomán Kolozsvári Grandpierre Emil és Illyés Gyula idézi az eredeti szöveget: „A mások közé ékelt kis számú magyaroknak századok múltán talán majd a nyelvét sem lehet fölfedezni", illetve pontosabban: „A magyarok vagy madzsarok az egyetlen népe ennek a törzsnek (a finn-ugornak), mely a hódítók közé bejutott... Most aztán szlávok, németek, vallachok és más népek közt az ország lakosságának kisebbik részét alkotják és évszázadok múltán már nyelvükkel is alig találkozunk" (Illyés, 1978. 231). A „herderi leegyszerűsítés" tetten érhetô a magyar gondolkodásban éppúgy, mint a pánszlávizmus és a pánromanizmus eszmevilágában, amikor a magasabb rendű nyelv és a magasabb rendű kultúra összekapcsolódásáról beszélnek. Hiszen a történelemben van különfejlôdés, megrekedés, nyelvcsere stb. Antropológiai szempontból minden emberi kultúra és nyelv egyenrangú (de természetesen nem egyforma).

4. sz. TÉTEL: Nem léteznek magasabb- és alacsonyabbrendű nyelvek. A magasabb kultúra fejlettebb nyelvének feltételezett elve tarthatatlan és igaztalan.

Más szavakkal így fogalmazta meg Kiss Jenô: A nyelvek virtuálisan egyenlôek, aktuálisan azonban nem. A nyelveknek nem az értékeik különbözôek, hanem helyzetükbôl fakadó lehetôségeik (Kiss, 1994. 12). A „herderi zűrzavart", amely nyelvet és kultúrát összemosott, valamint rangkülönbséget feltételezett, tehát el kell oszlatni.
„A honfoglaló magyarság etikai-nyelvi szempontból vegyes, de társadalmi-vallási-műveltségi tekintetben egységes összetételű volt" (Katona, 1990. 7). Nyelv és kultúra szoros kapcsolata nyilvánvaló, ám nyelv és kultúra szétválasztandó. Egy adott kulturális közösségben beszélhetnek egyszerre, párhuzamosan több nyelvet, anélkül, hogy pontosan tudnák, önmaguk számára meghatározhatnák, hogy melyik is az anyanyelvük. (A hollandmagyarok - ez öndefiníció - például nem tudják meghatározni anyanyelvüket.)

5. sz. TÉTEL: A nyelv és a kultúra nem feltétlenül azonos; egy nyelv több kultúrát, egy kultúra több nyelvet föltételezhet. Elfogadjuk azonban azt, hogy a nemzet, a nemzeti kultúra szimbólumai, megnyilvánulásai között az egyik legfontosabb a nyelv, az anya- nyelv.

S megtörténhet a fordítottja is, amikor valaki elkötelezett egy kultúra iránt, de nem beszéli (tökéletesen, vagy sehogysem) annak a kultúrának a fô közvetítô nyelvét.

6. sz. TÉTEL: Nyelv és identitás sem feltételezi automatikusan egymást. Egy adott nyelvet beszélô lehet más kultúra iránt elkötelezett. Ennek elôfordulási aránya azonban kisebb, mint a nyelv-identitás kapcsolaté.

Nem biztos, hogy nincs magyar identitása annak, aki nem, vagy csak kicsit beszél magyarul. Gondoljunk itt Jókai Mór „új földesurára", Ankerschmidtre, arra a gondolatra, hogy a magyar föld magyarrá tesz. Esetleg egy másik Jókai-hôsre, Tallérossy Zebulonra, a tótosan beszélô nemesúrra. Vagy a „legnagyobb magyar", Széchenyi István esetére, aki köztudottan eleinte nem beszélt tökéletesen magyarul. Így van ez a kultúrák esetében is.
A kommunikáció közösségét mi tartja egységben: a terület vagy a beszélôk? Hollandiában a terület fontos tényezônek látszik, s ezt tartják a kommunikációs közösség legfontosabb összetartó erejének. A magyarság esetében a terület másodlagosnak látszik, hiszen a honfoglalás elôtt volt már másik „terület" is. Tehát a magyarság kommunikációs közösségét inkább a nyelv, a nyelvet beszélôk jelentik.

7. sz. TÉTEL: A kommunikációs közösséget a terület és/vagy a nyelv (kultúra) tartja össze. Tehát létezhet (és létezik is) egységes terület nélküli kommunikációs közösség is.

Terület és nyelv a történelem során sokszor válik nyelvpolitikai, nyelvi geopolitikai kérdéssé, sôt tragédiává, feloldhatatlan konfliktusok okozójává. A magyarság ellen közismert a benesi ihletettségű nyelvi sztereotípia: vissza valamennyivel Ázsiába, ott a helyük, ahonnan éknek idefurakodtak! (Illyés, 1978. 250-1.) Ma is él a szlovákság körében: „Madari za Dunajom" (A magyarokkal a Dunán túlra!)
A költészetnek egy vonulata is kapcsolódik ehhez a gondolathoz. Pl. Illyés Gyula Ne feledd a tért... című verse, amelynek angol címe (Forget not the field...) után ez az ajánlás szerepel: Moore után, Arany, Petôfi, Vörösmarty nyomán:


Ne feledd a tért, ahol elestek ôk,
a földet se feledd,
bárhol hulltak el ôk, fajtánk hű férfiai, az a föld
szent ügy hôs-helye lett.
Mert hol tiszta ügyért, s így lám temiattad -
érted is hulltak el ôk:
terül az bárhol a föld,
rejtelmesen egy terület!
Úgy az övék, hogy már a tied.

Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had
bár legutolsó hátvéde ledôlt!
Míg nem feleded:
nem nyugszanak ôk. Nem holt, nem letiport sereget
emészt el ott - vagy akárhol - a sírhant.
Új hont érlel a föld.

A MAGYAR NYELV STÁTUSA
A világon kb. 3000 nyelv létezik. A beszélôk számát tekintve a magyar körülbelül a 40. helyet foglalja el a rangsorban. Európában 67 különbözô nyelvet beszélnek. Ezek közül az anyanyelvi adatok alapján a magyar nyelv a 12. helyen áll. Tehát a kb. 14 milliós egy tömbben élô magyarság nyelve Európában fontos tényezô (Herman-Imre, 1987. 513-31). Sokkal fontosabb, mint sem arra az átlagos európai vagy magyarországi hétköznapi tudatból, illetve az ún. kisnemzet-tudatból következtethetünk. Érdekes, hogy mennyire szemben áll ez a statisztika a köztudattal, sôt az olykor költôinktôl, íróinktól is hallott, olvasott (kis nép, jelentéktelen nép, az utolsó magyar stb.) ítéletekkel, nyelvi sztereotípiákkal. A magyarság belsô negatív sztereotípiái között tehát elôkelô helyen szerepelnek a nyelvvel kapcsolatosak. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy honnan erednek ezek az elôítéletek. Gondolhatunk itt a tatárokra, törökökre, az ország szétdúlására, fölosztására. Erôsítette ezt a Habsburg-birodalomba való integrálódás idôszaka és Herder sorscsapásszerű jóslata, késôbb pedig a trianoni trauma. A magyarság pesszimistának mondott lelkülete mindenesetre „vevô" volt erre. Például Kölcsey fájdalmas látomása Zrínyi második énekében:
...más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblü nép.
Vagy Ady gondolatai: „Az én magyarságom nincs már sehol énrajtam kívül. A népben van; de benne nem él, mert nem tudatos, néma. Én látom: érzem benne. Ô nem tudja, nem érzi önmagában, ezért nem látná bennem se. Ez nincsen sehol rajtam kívül. Én vagyok az utolsó élô magyar." (Id. Illyés, 1978. 237- 8.)
A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládon belül a legrégibb, de a többi európai nyelv között is tekintélyesen régi és színvonalas nyelvemlékekkel rendelkezô nyelv, ami tudományos státusát rendkívüli módon növeli. Az uráli nyelvrokonság alapján a magyar Európa egyik legrégibb nyelve. A rokon nyelvektôl való elválás óta becsült mintegy 3000 év a magyart Európa, sôt Eurázsia egyik „ôsnyelvévé" avatja, az albánhoz, a göröghöz, az örményhez hasonlóan. A 11. századtól jogos a folyamatos magyar írásbeliség számítása, persze a jelentôsebb magyar szövegemlékek csak a 12. század végétôl jelentkeznek. Elképzelhetô, hogy még ennél is korábbi idôszakokra vezet vissza a rovásírás, amely nyomokban és periférikus használatban a 20. századig fennmaradt (Varga, 1993). Ha az országot nem érte volna annyi kultúramegsemmisítô támadás, megszállás, e nyelvemlékek száma a mostaninak sokszorosa lenne. Ma is elôkerülnek még nyelvemlékek, amelyek a nyelvrôl alkotott képet némiképpen módosíthatják. Ezzel a korai írásbeliséggel (amelybe most nem soroljuk be a rovásírást) a magyar a legrégibb írásbeliségű nyelvek közé tartozik, hiszen ilyen korai, folyamatos írásbeliségre csak 15-20 ma élô, európai és ázsiai nyelv rendelkezik, amelyek több-kevesebb folyamatossággal sajátnak tekinthetô írásbelisége az ókorig nyúlik vissza (Herman-Imre, 1987. 513-31).
Nyelvi geopolitikai probléma, hogy a magyar határokon túl, vagyis a háborúktól leginkább védett területeken elôkerülô magyar nyelvemlékek sorsa nem megnyugtató, ezek eltitkolásában vagy meg- semmisítésében politikai szándékoknak is van szerepe.
A magyarság területi elhelyezkedése nyelvet befolyásoló tényezô. Köztudott, hogy a Kárpát-medence központi szerepű térség Európában. Fontos közlekedési, kereskedelmi utak találkoznak itt, három éghajlati övezet (atlanti, mediterrán, kontinentális) befolyásolja jótékonyan a mezôgazdasági kultúráját; az ország területének olyan nagy hányada művelhetô, hogy Dánia és Bangla Desh mögött a harmadik helyen állunk világviszonylatban; három fô keresztény vallás (római és görög katolikus, protestáns) él itt együtt; s ugyancsak három nagy nyelvcsalád: a germán, román és szláv (Katona, 1990. 5-7).
A magyar népi kultúra s ennek keretében a nyelv fontos észak-déli, kelet-nyugati összekötô kapocs. Az európai kulturális mozgások színes keveréke alakult ki ezen a területen. Egy magyar történész a múlt század elején ezt írta: „Magyarország Európa kicsinyben". A néprajzi s részben a nyelvészeti kutatások ennek igazságát sok területen igazolták.
Nyelvi geopolitikai tény, hogy Magyarország a múltban általá- ban többnyelvű volt, s a magyarság nagy része ma is többnyelvűnek tekinthetô. Ez éles ellentétben áll azzal a vélekedéssel, mely szerint a magyarok nem beszélnek nyelveket. A magyarság sokáig élt az urali- altáji- indoeurópai népek és nyelvek érintkezési pontján, majd vándorlásai mindig idegen nyelvi környezetben zajlottak le. A magyar nyelvi folyamatosság sok ezer évig visszakövethetô.
Európában a magyar kommunikációs rendszer sajátos, szerves egy- ség volt, amelyet mára a szétesés fenyegeti (Gyôri-Nagy, 1994).
Egészen 1844-ig Magyarországon a hivatalos nyelv a latin volt, s ennek vulgáris változatát az értelmiségen kívül mások is sokan ismerték. A latin Európában és úgy Magyarországon is egyfajta lingua franca volt. A latin mint az európai kultúra szoros kapcsolóeleme gyakorlatilag a legkisebb faluba is eljutott, ahol volt templom, jegyzô, tanító. A magyar írásbeliség latin - vagyis európai - mintákra kezdôdött el.
A magyarországi városok egy részében a XIX. század végéig nem a magyar, hanem inkább a német volt a társalgási nyelv (természetesen a magyar mellett); a pesti és a budai utcán kétszáz éve még inkább németül beszéltek. A magyar nyelv ennek ellenére nem szorult háttérbe: hiszen volt magyar irodalom, a XIX. századi nyelvújítás hatására pedig igen sokat gazdagodott is a nyelv. Magyarország népei természetesen ezek mellett az anyanyelvüket is beszélték, a magyar csak egy volt a több közvetítô lehetôség között.
Ma ez lényegesen másként van! A magyarországi nemzetiségek hellyel-közzel még ismerik és használják anyanyelvüket, sokszor igen erôteljes unszolásra (vannak gyerekek, akik otthon már nem, hanem a nemzetiségi iskolában tanulják nyelvüket). A határon túl, más országban élô magyarság azonban általában jól ismeri az adott államnyelvet, s egyúttal ôrzi a magyar anyanyelvét is.
1948-1988 között a magyarországi idegennyelv- tanításra rányomta bélyegét az orosz nyelv kötelezô volta. Ennek következményeképpen ma többen beszélnek oroszul mint mondjuk a nyugat-európai országokban (minden tanárképzô fôiskolán, egyetemen van ilyen szak). Természetesen a kötelezôségnek komoly hátrányai voltak: az elsô idegen nyelv a magyar fiatalok számára meglehetôsen furcsa volt; a nyelvtanulást semmi sem motiválta, sôt inkább ellenérzést szült. (A mai idegennyelv-tanulás és kétnyelvűsödés problémájához l. Gyôri-Nagy, 1993. 109-19.)
Az utóbbi években ez a folyamat megfordult. Ma már újra sokféle nyelvet lehet tanulni. Jelentôsen elôretört az angol, az idôsebbek viszont inkább németül tanulnak és tudnak máig, s ez az Osztrák- Magyar Monarchia minden egykori országában megfigyelhetô. A nyelvtanulás motivált, egyre többen látják meg a saját érdeküket a nyelvtudásban, ugrásszerűen nô a nyelvvizsgákra jelentkezôk száma.
A magyar nyelv státusát jellemzi még, hogy sok más nyelvvel ellentétben nincs a nyelven belül éles elkülönülés sem társadalmi rétegek szerint, sem pedig földrajzi szempontból. A magyar nyelvjárások beszélôi általában minden nehézség nélkül megértik egymást. A Kárpátokon túl, szinte teljes elszigeteltségben élô moldvai csángók nyelve a legarchaikusabb, XV-XVI. századinak tűnô magyar nyelv, de még ezt is megérti minden magyarul beszélô.
Gyôri-Nagy a magyar nyelvökológiai rendszer egyediségét azzal magyarázta, hogy az egymást közt kiegyenlítôdött dinamikus válto- zatokból áll, s ezek a változatok egymás megszüntetése nélkül képesek egymás között kiegyenlítôdni. Ezt mutatja az a tény is, hogy a magyarság is több embertípust egyesít magában, de nagyobb tömegben soha nem olvadt össze olyan népekkel, amelyek nyelve nem állt közeli rokonságban az övével (Gyôri-Nagy, 1994).
Ebbôl megalkothatjuk a következô magyar nyelvi geopolitikai tételt:

8. sz. TÉTEL: A magyar nyelv térben és idôben igen erôsen állandó, vagyis erôsen ragaszkodik egyfajta normához, s még az elzárt helyeken, széleken az örökös kétnyelvűség állapotban és határokon is tartósan ellenáll a különfejlôdésnek, a divergenciának. Ennek egyik fontos oka lehet a magyar nyelvhatár 100%-os kontrasztos volta.

Másképpen így fogalmazhatjuk meg:
A magyar nyelv térben és idôben igen erôsen hasonlít és hasonlít, vagyis nincsen éles kommunikációs szakadék az évszázadokkal ezelôtti és a mai magyar nyelv között, valamint a magyar nyelv mintegy 500-700 kilométeres távolságra lévô legszélsôbb nyelvjárásai, változatai között sem. A magyar nyelvet egységes kommunikációs közösség (Sprachbund) beszéli, a magyar nyelven mindenhol, mindenkit megértenek.
Jelentôs presztízst jelent még egy nyelvnek, hogy az általános nyelvészeti munkák hivatkoznak rá, vagyis hogy az adott nyelv mennyire kutatott, ismert. A magyar nyelv a leggyakrabban vizsgált és idézett nyelvek közé tartozik a tudományos életben. Ennek egyik oka a külföldön élô magyar származású nyelvészek jelentôs száma, nyelvünk kutatásának, dokumentálásának (szótárak, grammatikák, nyelvatlaszok stb.) példás volta, illetve a magyar nyelv különlegessége, kuriozitása, a magyar kultúra összekötô, központi szerepe.
Mindez nem jelenti azt, hogy teljesen elégedettek lehetnénk, különösen nem bizonyos munkák idegen nyelven való megjelentetésével.

A MAGYAR NYELV GEOPOLITIKAI SZEREPE


A külföldi, különösen nyugat-európai szakemberek és üzletemberek már észrevették, s talán tudatosan, talán öntudatlanul kihasználják: a magyar nyelv egyáltalán nem kicsiny, nem jelentéktelen nyelv, szerepe a történelmi okok miatt nem korlátozódik Magyarországra, hanem átnyúlik a határokon, vagyis Kelet-Közép- Európában központi. Jelentôs számban beszélik a magyar nyelvet Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, kisebb számban Ausztriában, sôt Csehországban is. Csehország és Ausztria kivételével a magyar nyelvi kultúrának mindenütt számottevô eredményeirôl, dokumentumairól számolhatunk be. A sors különös játéka, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medencében korábban is egyfajta összekötô nyelv, lingua franca volt, s ezt a szerepét ma is tartja (ha nem is változatlan szereppel, erôsséggel). Különösen értékes feladat hárul ebbôl a szempontból a határokon túli magyarokra, akik ezt a „híd-szerepnek" nevezett nyelvi feladatot is ellátják.
A magyar kultúra egyes kiemelkedô személyiségeinek, illetve elemeinek világhírű ismertsége (Nobel-díjas tudósok, Kodály Zoltán, Bartók Béla, illetve a magyar zene, folklór, táj), nyelvünk dokumentálása, kutatása azt is jelenti, hogy a magyar nyelv folyamatosan szerepel, jelen van a világban. S erre további feladatok, teendôk alapozhatók. Ide sorolhatók a magyar sporteredmények is.
A magyar nyelv iránti érdeklôdés spontán módon alakult ki, melyben különleges szerepet játszott a magyarságnak Európában elfoglalt történelmi helye, nyilvánvalóan bizonyos barbár, nomád, „pusztai" romantika, a másság, a különlegesség iránti vonzódás, a nyelv Európában meglehetôsen rokontalan volta, illetve nyelvünknek az uráli (finnugor) nyelvcsaládban elfoglalt kiemelkedô, útmutató szerepe.
A rendszerváltozást követôen ehhez újabb történelmi, politikai és gazdasági-kereskedelmi motivációk járultak, amelyekkel a nyelvi tervezésnek, a nyelvi geopolitikának számolnia, élnie kell.
Amerikában és Nyugat-Európában nálunk hamarabb felismerték, mint Magyarországon, hogy a magyar nyelv nagy és egységes nyelvkultúrát, kommunikációs közösséget alkot, amelynek szerepe növekszik.
Ezzel a nyelvvel - a történelmi okok miatt - 8- 9 országban lehet ügyeket intézni, informálódni. 8-9 országban vannak különféle típusú magyar szervezetek, intézmények, pl. iskolák, magyar nyelvű egyetemi, fôiskolai oktatás, tanszékek, kiadók, színtársulatok, újságok, pártok, mozgalmak, egyesületek. Pl. Magyarországon kívül négy szomszédos országban van nyelvi- nyelvművelô társaság, háromban néprajzi-művelôdési társulat. (Itt most tudatosan nem szólunk a különféle politikai megfontolásokról, nem minôsítjük az egyes országok nemzetiségi politikáját, kizárólag a szüntelenül változó tények közül az éppen most aktuálisat és a lehetôt vázoljuk föl.) Mindenhová eljut az egységes magyar irodalom, tömegkommunikáció (szinte egész Európában fogható a Kossuth rádió, 1993-tól egész Európában nézhetô a Duna Televízió, adásszünetében pedig hallgatható a Magyar Rádió programja). A határokon túli magyar irodalom az egységes magyar irodalom szerves része, akkor is, ha bizonyos „dialektusok" megfigyelhetôk (pl. a transzszilvanizmus „hangja" Erdélyben). Néhány éve újból megrendezik a rokon népek napját. Vannak finnugor, hungarológiai kongresszusok, összejövetelek. Létezik a Magyarok Világszövetsége.

A MAGYAR NYELVI GEOPOLITIKA 12 PONTJA


1. A legfontosabb feladat a kárpát-medencei nyelv- és ökológiai (kommunikációs) rendszer helyreállítása. Ez nem csak a magyarság érdeke, hanem a szomszédos népeké, Európáé is (bôvebben l. Gyôri-Nagy, 1994). Ezt a feladatot a politikusoknak, nyelvészeknek, művelôdési szakembereknek közösen kell elvégeznie.
2. Ennek végrehajtására szolgálna a magyar nyelvstratégia, amelynek alapelveit az alkotmányban is rögzíteni kellene. Nem erôszakoltan és nem politikai alapon fokozatosan létrehozandó lenne a nyelvtervezési feladatokat ellátó, s a Magyar Tudományos Akadémi- ához rendelt magyar nyelvunió, vagy stratégiai-taktikai nyelvi bizottság. Ez ráépülhetne az MTA jelenleg is működô Magyar Nyelvi Bizottságára, a már most is öt országban működô nyelvi- nyelvművelô társaságokra, illetve a magyar nyelvi egyetemi tanszékekre. Ez a gondolat a korábban már említett nyelv- és kultúrökológiai modell szerves részévé is válhat (vö. Gyôri-Nagy-Kelemen, 1993. 1-4). A nyelvunió feladata lenne a magyar nyelv és kultúra propagandájának kidolgozása.
Részben formálisan, részben informálisan már a legutóbbi (1984-ben megjelent) magyar helyesírási szabályzathoz is kikérték a határokon túli magyar nyelvészek véleményét - ezeknek a kapcsolatoknak rendszeresnek és természetesnek kellene lennie. Leírni is meglepô és merész, de egy esetleges helyesírási reformban (mondjuk a ly eltörlése, a kettôs betűjelű mássalhangzók írása, pl. gy helyett dj, ny helyett nj stb.) döntô szerepet kapna a nyelvunió, bár ezt csak elméleti lehetôségként vetjük föl, hiszen a magyar helyesírás hagyományôrzô funkcióját is fontosnak véljük. Hiszen tudjuk, hogy egy forradalmi változás, változtatás fölrobbantaná a magyar kultúra történeti folyamatosságát és jelenbeli egységét.
Néhány éve a magyar nyelvművelô fórumokon heves vita bontakozott ki a nyelvi normával kapcsolatban. Ennek egyik vitakérdése az egy vagy több norma, központi, és/vagy határokon túli regionális norma kérdése. A szlovákiai példa: „A köznyelv kifejlesztésérôl, megerôsítésérôl nem mondhatunk le. A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy a nyelvjárás sem megtartó erô az emberekre zúduló szlovák nyelvi ha- tások ellen. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy a falusi ember - talán éppen a nyelvi képzettség hiányában - ösztönösen átveszi és használja a környezetébôl ráragadt szlovakizmusokat, védekezni sem képes ellenük. A szlovák iskolát végzett magyarok meg - rádöbbenve anyanyelvi készségük hiányos és szerintük kulturálatlan voltára, valójában azonban nyelvhasználatuk nyelvjárásos mivoltára - nemegyszer inkább szlovák nyelvre váltanak át, ha nyilvánosság elôtt szólanak. Nem kétséges, hogy ez elôbb anyanyelvük, majd magyarságuk feladásához vezet. Mély nyomokat hagyott bennem a magyarországi szlovákok képviselôinek figyelmeztetése...: szenteljünk kellô figyelmet a köznyelv fejlesztésének, nehogy úgy járjunk, mint a magyarországi szlovákok, akiknek szétszóródását, beolvadását egyéb okok mellett az is siettette, hogy nem volt - ki sem alakult - köznyelvük. A kultúra közvetítésének, megszerzésének eszköze a köznyelv. Aki a köznyelv kialakítását, fejlesztését gátolja, az tulajdonképpen a műveltség megszerzésében gátolja meg az érintett embereket" (Jakab, 1993. 474-5). A szlovák és a magyar példa éppen a két nyelv geopolitikai helyzetébôl adódó viselkedése (pl. a nyelvjárásiasság különbözô volta) miatt nehezen vethetô össze, ám az ilyen „égetô" kérdésekkel egy tudományos testületnek, a nyelvuniónak kellene foglalkoznia.
A helyesírási és más egységesítési feladatokon túl a nyelvunió feladata lehetne a magyar nyelvtan- és nyelvoktatás tudományos elemzése és irányítása, a magyar nyelv és a szomszédos nyelvek közötti kapcsolat elemzése, a két- és többnyelvűség problémáinak figyelemmel kísérése, de talán olyan gyakorlati feladat is, mint a magyarság szemiózisának, jeleinek valamiféle egységesítése.
A nyelvunió lenne a legkompetensebb a magyar mint idegen nyelv tanítása módszereinek meghatározásában. A mai helyzet ugyanis az, hogy nagyon sok helyi, jó szándékú próbálkozás ellenére igazán színvonalas, módszertanilag átgondolt, egymásra épülô, sok országban használható, de az egyes idegen nyelvek sajátosságainak megfelelôen adaptálható magyar nyelvoktató program nincs (részben ezzel is foglalkozik, s ebbôl újabb következtetésre jut: Gyôri-Nagy-Kelemen, 1993. 3). Az egyik tankönyv kiállítása gyönyörű (könyv, gyakorlófüzet, hang- és videokazetta is járul hozzá), de teljesen magyarul van, úgyhogy egy tanárt is kell hozzá mellékelni. A másik remek modern tankönyv három világnyelven is ad grammatikai és szómagyarázatokat, ám nyelvi világa nem a mindennapi kommunikációra épít, sôt olyan mondatai is vannak, amelyeket magyarul beszélô soha ki nem mondana.
3. Ahogy a gazdasági életben egyre jobban terjed a menedzserszemlélet, úgy a nyelvtudományban is megfelelô helyen és idôben gondolni kellene a nyelv státusának jelenérôl és jövôjérôl. Ez a Herman József és Imre Samu által bemutatott, ismertetett nyelvi status- tervezéshez, a nyelvi elterjedtségnek, használati körének kérdéséhez kapcsolódik (Herman-Imre, 1987. 513-31.), amelyet mi megtoldunk a nyelv presztizsének fogalmával.
Tudatosan kellene azzal foglalkozni, hogy a magyar nyelv folyamatosan legyen jelen a világban. 1985-ös statisztika szerint a világ 23 országában 78 egyetemen oktatták a magyar nyelvet és irodalmat. Ez a szám azóta emelkedett. Ugyancsak ezt a jelenlétet szolgálják a 14 országban lévô magyar intézetek (Prága, Róma, Stuttgart, Szófia, Párizs, Bukarest, Berlin, Stockholm, Helsinki, Varsó, Új-Delhi, Moszkva, Bécs stb.), de hatásuk még korántsem olyan, mint mondjuk a Francia vagy a Goethe-intézeteké. Ilyen szempontból és jegyek alapján lehetne összehangolni a hungarológiai munkát a külföldi egyetemekkel, intézetekkel és a magyar intézményekkel, szervezôdésekkel (pl. Központi Magyar Nyelvi Lektorátus és az egyetemek ilyen tanszékei, Nemzetközi Elôkészítô Intézet, Nemzetközi Hungarológiai Központ, Hungarológus Oktatók Nemzetközi Társasága, Magyarok Világszövetsége - Anyanyelvi Konferencia stb.).
A magyar nyelvet tudatosan kellene „utaztatni", az idegenforgalmi kliséket (puszta, gulyás, csárdás, verbunkos stb.) merészen és sokféle kontextusban alkalmazni, az üzleti és a rekláméletbe bevonni. A frízek frízül reklámozzák saját üdítôitalukat, elképzelhetô egy-egy tradicionális magyar termék magyar szövegű reklámozása is. De a nevek (pl. Budapest, Balaton, Hortobágy, Piroska, Aranka stb.) mindenképpen alkalmasak erre a célra.
A reklám minden eszközével lehetne élni; nem szabad visszariadni a feliratos trikóktól, jelvényektôl, óriásplakátok, csomagolópapíroktól, szatyroktól, tévéreklámoktól és -show-tól, hiszen ezek kommunikációs ereje óriási.
Hollandiában minden évben megrendezik az országos helyesírási versenyt, amelynek döntôje jeles közéleti személyiségek - politikusok, színészek - közreműködésével a televízióban, népszerű show keretében zajlik. Magyarországon tucatnyi anyanyelvi, szépkiejtési, helyesírási verseny van (Gyôrött, Sárospatakon, Celldömölkön, Gyulán, Egerben, Budapesten - minden évben), ezek az iskolákon és lelkes pedagógusokon kívül másokat nem mozdítanak meg, holott a tömegkommunikáció segítô közreműködésével „ügy", valódi mozgalom, beszédtéma stb. lehetne belôlük. (Lôrincze Lajos varázslatos stílusával és tömegkommunikációs érzékével lett „az ország nyelvésze", akit a határokon messze túl is mindenki ismert. Korábban a televízióban Egri János nyelvi vetélkedôi, illetve a Betűpárbaj című számítógépes nyelvi játék aratott nagy, évekig tartó sikert. Két további sikeres televíziós tömegkommunikációs „megjelenésrôl" számot adhatunk: a Grétsy László és Vágó István vezette Álljunk meg egy szóra! című sorozatról és az 1993-94-ben havonta jelentkezett Mondolatról. Bár nemzetközi lícenc alapján készült, mégis magyar nyelvi közegbe illeszkedik a Szerencsekerék című televíziós vetélkedô, amely azt bizonyítja, hogy rendkívül nagy az érdeklôdés a nyelvi játékok iránt - MTM Kommunikáció - MTV.)
4. Fenntartandó és fejlesztendô az a magyar kulturális hagyományokból táplálkozó érzékenység, amely a nyelv iránti különleges viszonyból fakad. A közszolgálati rádiókban és televíziókban kell lennie nyelvi (megszólalási) kritériumoknak, ezt szerencsés lenne, ha a médiatörvény is szavatolná. A közrádióban és a köztelevízióban nyelvi ismeretterjesztô műsoroknak is helyt kell kapniuk. Támogatni kell a nagyközönséghez szóló színes, hasznos nyelvi ismeretterjesztô írásokat, pl. az olyan tudományos- ismeretterjesztô lapot, mint a História, az Édes Anyanyelvünk stb.
5. A menedzserképzésben egyre többet használják a kommunikációs stratégiákról szóló ismereteket. Magyar kommunikációs stratégia azonban alig akad. Üdítô kivétel a Nyelvi illemtan (Deme- Grétsy-Wacha, 1987), amely azonban kiegészítésre és folytatásra vár. Montágh Imre nyomdokain haladva a magyar kommunikációs stratégia is megteremthetô - s az idegen minták alapján szükség is lenne rá a mindennapi gyakorlatban.
6. Látványosan kellene megújítani a magyarországi idegennyelv-oktatást is. Ennek központi feladata a praktikus idegennyelv-tudás elsajátítása. Vagyis hogy a tanulók minimális szókészlettel és grammatikával is már merjenek kommunikálni - és a kezdeti sikeren felbuzdulva már önnállóan is folyathatnák a tanulást.
Az idegennyelv-tudással ma Magyarországon gyors sikert lehet elérni, s ez rendkívül nagy ösztönzô erô. Nyelvi geopolitikai szempontból ösztönözni kellene a kis nyelvek és a szomszédos nyelvek tanulását is. Nagyon jó szolgálatot tehetne néhány szomszédos országgal valamiféle kulturális-turisztikai együttműködés kialakítása, ami a menetjegyekben, postában, szállodákban stb. közös kedvezményként jelenhetne meg (itt a minta a Benelux- országok kedvezményei lehetnének). Az Európai Unió országaiban a diákok a nemzetközi diákigazolvánnyal ingyenesen vagy kedvezménnyel látogathatják a múzeumokat, a magyarországi és más kelet- közép-európai, kelet-európai országok fiataljai ugyanott súlyos összeget fizetnek!
7. A magyar nyelv idegen nyelveken történô tudományos és népszerű megismertetése - az igen jelentôs kezdeményezések és eredmények mellett - további fontos feladat, s talán új módszereket is be lehetne vonni.
8. Mindezeknek a jegyében lehetne tovább fejleszteni a jelenleg nem teljes kapacitással működô Duna Televíziót, s megoldani a kárpát-medencei könyvek, újságok, köztük természetesen a nemzetiségiek cseréjét. (Szó van újabb magyar közszolgálati televíziócsatornák indí- tásáról is.)
9. Tanulmányozandó az Európai Közösségnek a nyelvekhez való viszonya. A kis nyelveknek nyilvánvalóan harcolni kell a státusukért.
Magyarország mintaszerűen alkalmazza a nemzetiségi területeken a két- sôt többnyelvű táblákat. Újabban elôzékenyen siet német, angol, sôt olykor lengyel, szlovák, román, szerb és horvát nyelvű feliratokkal a külföldiek, a turisták elé - s ez a helybeliek közül senkit sem zavar. Az országba behozott, illetve a tôlünk kivitt áruk feliratozásának igazodnia kell a szabványokhoz. Nem árt arra is ügyelni, hogy újabban már nemcsak a szövegekre figyelnek, hanem rengeteg jelet, szimbólumot, piktogrammot is elhelyeznek az árucikkeken. Ezeknek is kellene egy sajátos magyar arculatot adni.
Felül kellene vizsgálni a Magyar Alkotmány nyelvi vonatkozásait is. Sem magyar, sem pedig európai szempontból nem tűnik jogosnak az, hogy alkotmányunkból hiányzik a magyar nyelv státusának meghatározása. Ilyen a holland, a francia vagy a német alkotmányban elképzelhetetlen.
Megfontolandó magyar nyelvtörvény alkotása; de ezt helyettesítheti egy jól működô, a stratégiai tanácsadói mellett többletjogokkal rendelkezô magyar nyelvunió is.
10. A magyar szemiotikai jellemzôket is fel kellene használni a nyelv presztizsének emelésében. Szent István egyik legnagyobb „ajándéka" a magyarságnak a Szent Koronán lévô „ferde" kereszt, még akkor is, ha nem akkor és nem tudatosan görbült is el. De mindenütt így ismerik, így tartják számon. Minden koronán egyenesen áll a kereszt, kivéve a magyar koronát. A nem magyarok minden alkalomkor fölteszik a kérdést: miért áll ferdén a magyar koronán a kereszt? Ez a magyar szemiotikai jellemvonás ugyancsak kiaknázható.
Ide tartozik még a rovásírás kérdése is, amely unikumnak tekinthetô, fontos szemiotikai- írástörténeti jellemzô, s föltehetôen nagyon sokakat érdekel. 1994 nyarán Michael Jackson, a tömegkommunikáció által „fölpumpált" megasztár Budapesten forgatott egy videóklipet. A kisfilm lényege: Michael felszabadítja az oroszoktól az egyik kelet-európai fôvárost, amelynek népe hálásan üdvözli ôt. A filmfelvételen a városlakók rovásírásos trikókat is viseltek!
Most természetesen nem a blôd filmrôl, eseményrôl van szó, hanem arról, hogy egy szemiotikai jellemzôt miként használ fel az amerikai propaganda. Miért ne tehetnénk ezt meg magunk is, a magyar nyelv és kultúra, általa a magyar gazdaság, a térség ismertebbé tételére, arculatunk formálására, a magyarságról kialakult sematizmusok, klisék segítségével azok meghaladására, igazi értékeink felmutatására?
11. A magyar áru, a kultúra, sport stb. „utaztatása" nyelvi kérdésekkel jár együtt. Magyar védjegyek, nevek és korlátozottan szövegek is utaznak. A jól csengô nevű magyar márkanevek mellett újak is szü-letnek, de ezek tudatos nyelvpolitikai „gondozása" még várat magára. Sajnálatos, hogy a magyar közszolgálati rádióban és televízióban nem élveznek elônyt (kedvezményt) vagy védettséget a magyar zeneszámok. (A Juventus nevű magán rádióadás 1995-ös felfutása egyértelműen a magyar zeneszámok elônyben részesítésének köszönhetô. Nyelvi igénytelenségük ellenére a tudatosan választott magyar zenék a jelenlegi médiakínálatban valódi választási lehetôséget teremtettek. Ha emellé még nyelvi igényesség is párosulna, a Juventus diadalútja töretlen lenne.) Elôre jelezhetô, hogy az igényes nyelvezetű, a magyar kulturális hagyományokat, közeget elônyben részesítô, s azt szervesen az európai hagyományokhoz kapcsoló közrádió és köztelevízió lesz már a közeljövôben is sikermédium Magyarországon!
A zenei és tárgyi „anyanyelv" utaztatása egyszerűbb; és csak közvetve nyelvi kérdés. Az Omega együttes méltán világszínvonalú Gyöngyhajú lány című száma nem lett világsiker. A Scorpions White Dove címmel feldolgozta, s 1995-ben a világ slágerlistáin szereplô szám lett belôle. Sebestyén Márta Nyugat-Európában készített Deep Forest (Mélyerdô- Kerekerdô?) című lemezét csak saját hallomásunk szerint Franciaországban, Hollandiában, Svédországban ismerik, s rendszeresen játsszák a rádióadók is.
12. A táj és az idegenforgalom kérdései ugyancsak fölvetnek magyar nyelvi problémákat is. Magyarország helységeinek országúti és vasúti információs jelzése jól beleilleszkedik az európai rendszerbe. A lehetôségekhez mérten törekedni kell arra, hogy az idegenforgalmi (más és magyar nyelvű) kiadványok egyben „nyelvi kalauzok" is legyenek; illetve legyen nyelvi kalauz is Magyarországról, a magyar nyelvrôl.
RÖVID SUMMÁZAT


Egy új problémafölvetést kíséreltünk meg tanulmányunkban a nyelvi geopolitika körülhatárolásával és bevonásával a nyelvészeti részdiszciplínák közé. Megítélésünk szerint rendszeresen vagy bizonyos idôközönként egy-egy nyelv aktuális állapotát, helyzetét a tudomány eszközeivel is meg kell vizsgálni, bizonyos teendôket ebbôl a szempontból is meg kell fogalmazni. Nem szabad visszariadni a tabuktól, de a meglepônek vagy éppen kézenfekvônek tűnô praktikus ötletektôl sem. Szükségesnek látjuk egy nyelvunió, nyelvi stratégiai bizottság felállítását, amely a magyar nyelven, jeleken keresztül a magyarság külsô és belsô megismertetését, propagandáját szolgálja. Igyekeztünk a magyar nyelvi geopolitikát európai távlatba helyezni, más nyelvekkel összevetni, nem a sematikus utánzás, hanem a rátekintés jegyében. 12 kiemelt példát és mintát hoztunk fel e kérdések bemutatására. 12 pontban fogalmaztuk meg a legfontosabb nyelvi geopolitikai, kiemelt nyelvstratégiai feladatokat. Gondolatainkat vitaanyagnak szánjuk.
Amszterdam, 1994, 1995. május,
Budapest, 1995. szeptember


Irodalom
Akadémiai Kislexikon 1989. I. Akadémiai, Budapest
Balázs Géza 1994a. Antropológiai nyelvészet. (Kézirat.)
Balázs Géza 1994b. Szövegtani gyakorlatok, vázlatok és tanulmányok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Berényi József 1994. Nyelvországlás. A szlovákiai nyelvtörvény történelmi és társadalmi okai. Fórum, Pozsony
Czeizel Endre 1990. A magyarság genetikája. Csokonai, Debrecen
Décsy Gyula 1973. Die linguistische Struktur Europas. Otto Harrasowitz, Wiesbaden
Etnikumok enciklopédiája 1993. (Eredeti címe: World Directory of Minorities) Kossuth, Budapest
Deme László-Grétsy László-Wacha Imre (szerk.) 1987. Nyelvi illemtan. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest
Fábry Zoltán 1984. A vádlott megszólal. 50-3. In: Görömbei András: Napjaink nemzetiségi irodalmai II. Szöveggyűjtemény. OPI, Budapest
Friedrich Anna 1994. Szóra sem érdemes. Nyelvi problémák Jugoszláviában. Pesti Hírlap, 1994. április 28.
Göncz Lajos 1991. A vajdasági magyar-szerbhorvát kétnyelvűség pszichológiai kutatásai. 88-99. In: Gyôri-Nagy Sándor és Kelemen Janka szerk.: Kétnyelvűség a Kárpát- medencében I. Széchenyi Társaság, Pszicholingva, Budapest
Gyôri-Nagy Sándor 1993. Kétnyelvű kiegyenlítôdés a magyarban. 109-19. In: Gyôri-Nagy Sándor és Kelemen Janka szerk.: Kétnyelvűség aKárpát-medencében II. Pszicholingva, Széchenyi Társaság, Szada
Gyôri-Nagy Sándor-Kelemen Janka 1993. Nyelvünk-kultúránk ökológiája a kisebbségi kétnyelvűség és idegen nyelvi oktatásunk rendszerében. In: Kétnyelvűség, nyelv- és kultúrölológiai szaklap, I/1. 1-4. Pszicholingva, Szada
Gyôri-Nagy Sándor 1994. A változások hely(zet)e a Kárpát-medence nyelvi ökológiájában. Egy kívánatos nyelv(elméleti) megújhódás elé. Kétnyelvűség, 2/4-5. 37- 54.
Hadrovics László 1989. A magyar nyelv kelet-közép- európai szellemi rokonsága. 7-46. In: Balázs János szerk.: Nyelvünk a Duna-tájon. Tankönyvkiadó, Budapest
Havas Ferenc szerk. 1977. Nyelvtipológiai szöveggyűjtemény (XIX. század). Tankönyvkiadó, Budapest
Herman József-Imre Samu 1987. Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon. Magyar Tudomány, 1987/7-8. 513-31.
Hymes, Dell ed. 1971. Pidginization an creolization of languages. London
Illyés Gyula 1978. Szellem és erôszak. Magvetô, Budapest
Joubert, Sidney 1991. Dikshonaris papiamentu-halandes. Handwoordenboek Papiamentu-Nederlands. Curacao
Katona Imre 1990. Magyar népművészeti-néprajzi útikalauz. Tankönyv. Kiadó nincs föltüntetve, Budapest
Kiss Jenô 1994. Magyar anyanyelvűek - magyar nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
László Gyula 1983. Ôstörténetünk. 2. kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest
Marácz László-Sebestyén István 1995. Magyarságtudat és nemzeti stratégia. Magyar Figyelô, IV/3. 3-18.
Róna-Tas András 1978. A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Gondolat, Budapest
Ross, Phillip E. 1991. Nehéz szavak. Tudomány (Scientific), 1991. június, 74- 84.
Varga Géza szerk. 1993. Bronzkori magyar írásbeliség. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest
Zalabai Zsigmond (összeállító) 1995. Mit ér a nyelvünk, ha magyar? A „táblaháború" és a „névháború" szlovákiai magyar sajtódokumentumaiból. 1990- 1994. Kalligram, Pozsony

*Az írás elsô változata a Magyarság és Európa című folyóirat számára készült (1994/7). Átdolgozott formában megjelent a Kétnyelvűségben (1994/4-5)is. Jelen tanulmány a nyelvstratégiai gondolatokat beépítô átdolgozott változat.